Bajt okozhatnak a betarthatatlan fogadalmak

Nagyobb esély van az újévi fogadalmak betartására, amennyiben azok reális és elérhető célra irányulnak. A túl gyorsan elérendő és álomszerű célok azonban még távolabb vihetnek a sikertől.

"Semmi értelme megfogadni, hogy minden reggel ötkor felkelve nyolc kilométert fussunk, amennyiben sosem voltunk pacsirta típusúak, ráadásul életünkben nem kocogtunk még másfél kilométernél többet. Ez garantálja a kudarcot, mivel lehetetlenség betartani" - mondja Luis Manzo, a New York-i Egyetem szakértője.

"Érdemes inkább a saját erősségekre koncentrálva kitűzni a célokat, méghozzá egyénre szabott, működőképes formában. A fogadalmak betartására .

Nehéz betartani az újévi fogadalmakat

  • Minden héten különítsünk el időt a célok megvalósítására! Aki edzeni szeretne, írja be a naptárába. Edzőtermi program esetén előre gondolni kell a közlekedési, az átöltözési és a tusolási időre a kellemetlenségek elkerülése végett.
  • Legyen a fogadalom a napi rutin része! Minél inkább sikerül beolvasztani a mindennapokba, annál könnyebbnek tűnik majd a cél megvalósítása. Aki több időt akar szánni a családjára, látogassa meg vagy hívja fel őket telefonon a hét bizonyos napjain, és ez váljon szokássá!
  • A célok leírása és közzététele növeli a motivációt, illetve az elkötelezettséget.
  • Olyan emberekkel kell körülvenni magunkat, akik támogatnak minket a fogadalmak megtartásában. A közösen kitűzött célok még jobbak, hiszen gyakorlatilag bármilyen tapasztalatot, élményt vagy kételyt meg lehet osztani egymással.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!