Az éjjeli baglyok agya másképp működik

Nem mindennapi kutatásra szánta rá magát egy nemzetközi kutatócsoport a Birminghami Egyetemen: 38 önkéntes segítségével vizsgálták, miben különbözik egymástól a korán kelő "pacsirta" és a későn kelő "éjjeli bagoly" típusú emberek agya.

Első lépésként mindenkit besoroltak vagy az egyik, vagy a másik csoportba a napi biológiai órájuk, alvás-ébrenlét ciklusuk , illetve egy, a szakemberek által összeállított kérdőíve adott válaszaik alapján. Ezután MRI vizsgálat következett, illetve a nap folyamán különböző időpontokban más és más feladatokat kaptak az alanyok.

Árt a fiataloknak, ha korán kell kelniük - részletek !

A tudósok az eredmények összegzése után - egyébként nem túl meglepő módon - arra jutottak, hogy a pacsirta típusú emberek kevésbé voltak fáradtak reggel, illetve a korai órákban gyorsabb reakcióidővel teljesítették a feladatokat. Ezzel szemben az éjszakai bagoly típusú alanyok este nyolc óra körül remekeltek; reggel a másik csoport tagjainál rosszabbul teljesítettek.

Az éjjeli baglyok agya másképp működik
Az éjjeli baglyok agya másképp működik

Ebben különbözik a pacsirták és baglyok agya

A kutatók megvizsgálták a résztvevők agyának működését is, és ott is találtak különbséget: a koránkelőknél több kapcsolódást találtak azon agyterületek között, amelyek a teljesítmény minőségéért és a fáradtságérzetért felelnek. Ez azt sugallja, hogy az éjszakai bagoly típusú embereknél nappal kevésbé jönnek létre ezek a kapcsolódások, ezért ők álmosabbak és kevésbé produktívak reggel 8 és este 8 óra közt - vagyis épp akkor, amikor a társadalom többi tagja elvárná tőlük az aktivitást.

A szakértők úgy fogalmaztak, hogy ez olyan érzés, mintha állandóan időeltolódás miatti fáradtságban szenvednének, vagyis jetlagük lenne. A kutatás vezetője szerint sokan ezért szenvednek a fix nyolcórás munkaidő, illetve a tanórák során, mert agyuk képtelen akkor hatékonyan dolgozni - a bagoly típusúaknál más a biológiai idő és a társadalmi idő.

Hogy mi lehet a megoldás? Elmondása szerint megértőbbnek és rugalmasabbnak kellene lennünk azokkal szemben, akik nem tudnak kora reggel kipattanni az ágyból - így nemcsak a későbbi lehetséges egészségügyi problémáknak vehetnénk elejét, hanem sokkal produktívabbak is lehetnénk a munkában.

Forrás: iflscience.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!