Amit a horkolásról feltétlenül tudni kell

A horkolás rendkívül kellemetlen jelenség, annak is, akit közvetlenül érint, és annak is, aki csak "elszenvedője" a jellegzetes éjszakai hangoknak. Tulajdonképpen mi áll ennek a hátterében, és milyen megoldási lehetőségek vannak a horkolás kezelésére?

A horkolás az a jellegzetes hang, mely akkor keletkezik, ha alvás közben a nem megfelelő lélegzetvétel miatt a lágy szájpadlás és az uvula, vagyis a nyelvcsap megrezeg, berezonál, A horkolás gyakoribb a férfiaknál és már gyermekkorban jelentkezhet, a gyerekek mintegy 5 százaléka rendszeresen horkol. A horkolás rendkívül zavaró lehet, nemcsak annak az éjszakai pihenését veszélyezteti, aki képzi a hangokat, de azokét is, akik hallják - a horkolás hangereje ugyanis akkora lehet, akár egy kisebb kerti gépé, sőt akár olyan hangos is lehet, ami halláskárosodást is okozhat.

A horkolás hátterében számos betegség állhat
A horkolás hátterében számos betegség állhat. Fotó: iStock

A horkolás okai

A horkolás hátterében számos betegség állhat, de időnként még az is horkolhat, aki egyébként teljesen egészséges. Horkoláshoz vezethet az eldugult orr, az orrsövényferdülés , az alvási apnoé, a háton fekvés, az állkapocs nem megfelelő záródása (például az állkapocs izmainak problémái miatt), a túlsúly, de bizonyos izomlazító hatású szerek, így az alkohol is.

5 bizarr módszer horkolás ellen Mivel rengeteg embert érint a probléma, a horkolás megszüntetésére szolgáló trükkök igen széles körben váltanak ki érdeklődést, és persze ki is próbálják őket, akármennyire is valószínűtlennek tűnnek. Lássunk tehát öt bizarr módszert .

A horkolás ellen számos módszert bevethetünk, természetesen a legfontosabb kideríteni, hogy áll-e valamilyen szervi zavar a háttérben. Gyakran már az is elég a horkolás megszüntetéséhez, ha megváltoztatjuk a testhelyzetünket (erre szokták ajánlani, hogy tegyünk egy puha labdát a lepedőnk alá, így igen kényelmetlen lesz háton feküdni, ezzel megelőzhetjük a horkolást). Az orrdugulás ellen gyors megoldást jelenthetnek az orrspray-k, de az is jótékony hatású lehet, ha nem engedjük, hogy a szoba levegője kiszáradjon.

Tippek a horkolás enyhítésére

Lefekvés előtt néhány órával lehetőleg ne igyunk alkoholt, vagy ne szedjünk izomlazító gyógyszereket. Az izmok túlzott elernyedése ugyanis szintén horkolást okoz. A nyak és a torok izmainak megerősítése is csökkentheti a horkolást. Naponta többször ismételjük meg az alábbi mozdulatokat: nyújtsuk ki előre a nyelvünket, olyan messzire, amennyire csak tudjuk, majd próbáljuk meg két oldalra és felfelé, majd lefelé mozgatni, úgy, hogy közben minél egyenesebben tartsuk. Nyomjuk a nyelvünk hegyét a szájpadlásra, majd csúsztassuk előre és hátra legalább 10 alkalommal. Nyissuk ki a szánkat olyan nagyra, amennyire csak tudjuk, tartsuk ki tíz másodpercig, majd zárjuk össze, szorítsuk össze az ajkainkat, és ezt is tartsuk ki tíz másodpercig. Legalább ötször ismételjük meg.

Az egészséges életmód szokásainak elsajátítása, például a dohányzásról való leszokás vagy a súlyfelesleg leadása általában az alvás minőségén is javít, és képes megszünteti a horkolást is. Végső esetben a műtét is megoldást jelenthet a horkolásra. A megnagyobbodott mandulák, illetve orrmandulák eltávolításával szabadabbá teszi a légutakat, de műtét segítségével kezelhető például az orrsövényferdülés is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.