Súlyos betegségekhez vezethet az alvászavar

Kutatások szerint rövid ideig tartó alvásproblémákkal a felnőttek fele legalább egyszer szembesül élete folyamán, míg tartós inszomniában a lakosság tíz százaléka szenved. Az álmatlanság tehát sokakat érint, mégis kevesen veszik komolyan, pedig rengeteget ronthat az életminőségen. Milyen testi tünetekkel járhat? Nézzük!

Az alvászavar lehet akut – azaz ritkán előforduló, átmeneti –, illetve krónikus. Akut alvászavart számos körülmény idézhet elő még a legjobban alvók életében is, így például egy közelgő vizsga, állásinterjú, utazás, esküvő, temetés, vagyis bármilyen stressz. Szintén átmenetileg zavarhatnak bele az alvásunkba a betegségek vagy a fizikai fájdalmak, és ide tartoznak az életmóddal kapcsolatos rossz szokások is, mint a lefekvés előtti nagy vacsorák, a hosszas internetezés az ágyban vagy az alkoholfogyasztás.

Krónikus alvászavarról akkor beszélhetünk, ha minimum egy hónapja fennállnak a panaszok, amelyeket nemegyszer különböző kóros állapotok (például alvajárás, horkolás, depresszió) idéznek elő. Az alvászavar mindenre rányomja a bélyegét.

Szív- és érrendszeri rendellenességek

A napi hét óránál kevesebb alvás hosszú távon szó szerint a szívügyünkké válhat. Már a rövid távú alváshiány is megterheli a szervezetet, mivel emeli a szívösszehúzódások számát és a vérnyomást. Friss eredmények szerint a napi 6-8 óránál rendszeresen kevesebb alvás 11 százalékkal növeli a koszorúér-betegség és a szívroham esélyét.

A ROSSZ MINŐSÉGŰ ALVÁS AZ EGÉSZ ÉLETÜNKRE KIHAT. FOTÓ: GETTY IMAGES

Gyengül a koncentrációs képesség

Az alvás legfőbb feladata, hogy a testünk pihenjen, ennek hiányában ugyanis az ember nem képes a normális teljesítőképességét fenntartani: gyengül a koncentráció, ingerlékenyekké válunk, bizonyos feladatok ellátása fizikailag is nehezünkre esik.

Kihat az emlékezőképességre

Az alvásciklus néhány része fontos szerepet játszik az emlékek megszilárdításában is: ha nem alszunk eleget, kevésbé fogunk emlékezni arra, mi történt velünk előző nap.

Hízáshoz, cukorbetegség kialakulásához vezethet

A kialvatlanságtól fokozódhat az étvágy, aminek hátterében – egyebek mellett – az éhség- és jóllakottságérzést szabályozó hormonok zavara áll. Az alváshiány miatti rossz hangulatot pedig főként a „boldogsághormon”, a szerotonin termelődését elősegítő, szénhidrátban gazdag ételekkel, édességekkel próbáljuk elűzni, ami viszont könnyen hízáshoz vezethet. A tartós alváshiányban szenvedőknél a cukorbetegség kialakulásának kockázata is fokozódik.

Csökken a libidó

Minél kevesebbet és rosszabb minőségben alszik valaki, annál inkább csökken a szex iránti igénye, vagy akár a szexuális teljesítőképessége is. Márpedig a kiegyensúlyozott nemi élet alapvető feltétele az elégséges pihenés és megfelelő mennyiségű alvás.

Ha megfelelő minőségű és mennyiségű alvást tudunk biztosítani a szervezetünknek, akkor azt testünk-lelkünk meghálálja. Ehhez azonban nem elég este becsukni a szemünket, reggel pedig kinyitni. Rengeteget tehetünk mi magunk is azért, hogy egy nyugodt éjszaka után kipihenten kezdődjön a nap. Mutatjuk a legjobb alvásszokásokat!

Gyengül az immunrendszer

Az éjszaka fontos feladata az immunrendszer regenerálása is. Ekkor tölti fel raktárait a szervezet az emberi test védekezési mechanizmusát szolgáló anyagokkal. Ha nem alszunk eleget, nagyobb az esélye annak, hogy megbetegszünk. Az alváshiány gyengíti az immunrendszert, így egy egyszerű megfázás is könnyedén ledönthet a lábunkról.

Rontja a bőrünk állapotát

Ha keveset alszunk, a magasabb kortizolszint – ez egyfajta stresszhormon – miatt nemcsak feszültebbek leszünk, hanem a bőrünk is megsínyli, hatására ugyanis felgyorsul a kollagén lebontása.

Növeli a daganatos betegségek rizikóját

Több daganatos betegség rizikóját, illetve kimenetelét befolyásolja, hogy mennyire vagyunk kipihentek. Azoknál, akik hat órát, vagy annál kevesebbet alszanak éjjelente, megnő a bélrendszeri, illetve prosztatadaganatok kialakulásának esélye.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.