Alacsony vérnyomást jelez az álmosság

Olykor előfordul, hogy a zavartalanul átaludt éjszakák ellenére is fáradtnak, álmosnak érezzünk magunkat nappal. Bár ennek hátterében több tényező is állhat, hosszabb távon érdemes lehet a vérnyomásunkra gyanakodni.

A krónikusan alacsony vérnyomás (hipotónia) legjellemzőbb tünetei közé tartozik a teljesítőképesség csökkenése, a koncentrációzavar és a fáradékonyság, ami természetesen igen negatívan befolyásolja az iskolai, munkahelyi tevékenységünket. Ilyenkor a reggeli felkelés kifejezetten hosszas procedúra, ráadásul a kellemetlen tünetek egy-egy kiadós ebéd után még tovább fokozódhatnak.

Krónikus értékek

Vérnyomásunk a nap folyamán folyamatosan változik, hiszen például mást mérhetünk akkor, ha az ágyban fekve nézzük kedvenc sorozatunkat, és mást akkor, ha éppen lefutottunk pár kilométert. Hangulatunk is befolyásolhatja a vérnyomást , ahogy bizonyos gyógyszerek ugyancsak hatással lehetnek rá. Általánosan elfogadott nézet, hogy a 95/60 és a 140/90 közötti értékek tekinthetők normálisnak, míg az ideális a 120/80. Az első szám az úgynevezett szisztolés vérnyomás, amely a szív összehúzódásakor alakul ki, míg a második, a diasztolés vérnyomás a szívverések közötti szünetben jelentkezik. A vérnyomás értékét higanymilliméterben számoljuk.

A napközbeni álmosság, fáradékonyság hátterében az alacsony vérnyomás is állhat
A napközbeni álmosság, fáradékonyság hátterében az alacsony vérnyomás is állhat

Krónikus esetről beszélünk, ha a szisztolés érték tartósan 100 Hgmm alatt marad. Ez jellemzően a fiatalokat érintő probléma, közülük is a vékony testalkatú, magas lányokra és nőkre nézve magasabb a kockázat. Gyakran nem lehet megállapítani, mi okozza a hipotóniát, ugyanakkor a családi halmozódás több esetben is megfigyelhető, valamint a rendszeres testmozgás hiánya és a stressz egyaránt rizikónövelő faktorok.

Amiért fontos odafigyelni

Az ismert okok között említhetők hormonális zavarok, így például pajzsmirigy-alulműködés , mellékvese- és agyalapimirigy-elégtelenség, de a szívműködés bizonyos hibái is kiválthatják a nem kívánt állapotot. Fertőzések, mérgezések, sőt, bizonyos gyógyszerek szintén állhatnak a háttérben. A tartósan alacsony vérnyomás mindezeken túl jelezhet vérszegénységet és cukorbetegséget is, nem szabad tehát könnyelműen venni a panaszokat.

Hogyan zajlik a helyes vérnyomásmérés? Részletek itt.

A hipotónia kezelése a kiváltó tényező ismeretének hiányában csak tüneti lehet. E téren általában hasznos, ha az érintettek növelik a só- és folyadékfogyasztásukat, valamint elkezdenek rendszeresen sportolni. Fontos persze megjegyezni, hogy az alacsony vérnyomás bizonyos embereknél természetes állapotnak számít. Kórosnak csak akkor tekinthető, ha panaszokat is okoz.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A felhős részeken is a fátyolfelhőzet levonulását követően derült, száraz idő várható. Hajnalra kevés helyen átmenetileg pára, ködfoltok képződhetnek. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 10 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabban fekvő részeken ennél pár fokkal enyhébb lehet a reggel. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.