Kiderült: nem kell félni a négynapos munkahéttől

A munkadóknak és a munkavállalóknak is bejött a négynapos munkahét - ez derült ki a világ legnagyobb e témában végzett felméréséből.

A négynapos munkahét a legtöbb dolgozó számára egyelőre csak álom. Ám világszerte egyre több vállalat teszteli, hogyan működne hosszú távon az ötnapos munkahét megkurtítása. 2022 júliusa és decembere között például 61 egyesült királyságbeli cég és szervezet mintegy 2900 dolgozója állt át ideiglenesen a négynapos munkahétre. A munkaadók többsége pozitív hozadékokról számolt be: csökkent a dolgozók körében a kiégés veszélye és a fluktuáció, a bevétel viszont növekedett – számolt be róla a Bloomberg.

négynapos munkahét, home office
A négynapos munkahét nem minden területen működik, de ahol igen, ott hatékony lehet. Fotó: Getty Images

„Azt gondoltam, hogy a vállalatoknak sokkal nehezebb lesz a négynapos munkahét bevezetése, de úgy tűnik, mégsem az” – nyilatkozta Juliet Schor, a Boston College közgazdásza és szociológusa, a brit kutatás vezetője. Schor már régóta foglalkozik a témával, és eddigi kutatásainak eredményei arra utalnak, hogy az ötnapos munkahét nem igazán illeszkedik a modern munkavállalók életmódjához, és nem ideális kötelezettségeik teljesítéséhez. A brit adatok egyébként megerősítik azoknak a kísérleteknek az eredményét, amelyeket ez idő alatt amerikai, írországi és ausztráliai székhelyű vállalatoknál végeztek. Ezek a már említett pozitívumok mellett a dolgozók termelékenységének növekedésére és a hiányzások számának csökkenésére is rávilágítottak.

Aki egyszer megtapasztalja, nem szívesen mond le róla

A négynapos munkahéttel kapcsolatos kísérleteket a 4-Day Week Global elnevezésű új-zélandi székhelyű nonprofit érdekvédelmi csoport koordinálja. Bár ezeket alaposan megtervezik, azért akadnak gyenge pontok. Amint arról a Bloomberg is írt, a résztvevő vállalatokat nem véletlenszerűen választják ki: azok eleve pártolják a munkaidő racionalizálását, az új munkarend bevezetését, és a siker érdekében hajlandók komoly erőfeszítéseket tenni. 

A brit kísérlet eredményei azt tükrözik, hogy a munkavállalóknak egyértelműen bejött a rövidebb munkahét: elmondásuk szerint kevesebb stressz érte őket, kevésbé fáradtak el, és a magánéletük is kiegyensúlyozottabbá vált. A 2900 résztvevő közül senki nem állna vissza az ötnapos munkahétre, sőt, 15 százalékuk állította, hogy nincs az a plusz pénz, ami rávehetné őket erre.

Bár a termelékenység egységes mérése nehézkes, a vállalatok pozitívan értékelték a négynapos munkarend hatását: egy tízpontos skálán átlagosan 7,5-re. Nem véletlen, hogy a legtöbb hosszú távon is a négynapos munkahét mellett döntött.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!