Hogyan kezelhetők az alvászavarok?

Az alvászavar napjainkban egyre többeket érint - a felnőtt lakosság negyede szenved krónikus alvászavarban -, s ez komoly hatással van a társadalomra és a gazdaságra egyaránt - mondta Szakács Zoltán, az Állami Egészségügyi Központ ideggyógyászati osztályának vezetője.

Az alvászavarokkal foglalkoznak, s azok gyógyításának legújabb eredményeit összegzik a Magyar Alvásdiagnosztikai és Terápiás Társaság pénteken kezdődött kétnapos tanácskozásán.

Figyelmeztető tény, hogy az utóbbi évek halálos közúti baleseteinek növekvő számában egyre nagyobb szerepe van a különböző alvászavaroknak - fogalmazott Szakács Zoltán, az Állami Egészségügyi Központ ideggyógyászati osztályának vezetője. Az alváskutató szerint az alváshiány kimutatható munkahelyi baleseteknél is, valamint sok esetben ez az oka a teljesítmény csökkenésének, amely iskolai és munkahelyi környezetben egyaránt nyomon követhető.

Faludy Béla, a Pécsi Egyetem főorvosa kiemelte: az alvászavarok vizsgálatával és gyógyításával foglalkozó tudomány itthon rövid múltra tekinthet vissza, jelenleg néhány laboratórium köré szerveződve működik, ám az alvászavarban szenvedő érintettek növekvő száma mindenképpen indokolja egy országos hálózat kiépítését. A jelenleg működő alváslaboratóriumok többsége akkreditált, azaz nemzetközi összehasonlításban is mindenben megfelel a magas színtű követelményeknek - hangsúlyozta, hozzátéve: a gyógyítás lehetősége tehát adott, más kérdés, hogy sokszor információ hiányában nem jutnak el a megfelelő kezelést biztosító szakorvosokhoz a betegek.

A társaság célja, hogy felhívja a figyelmet az alvászavarokból adódó káros következményekre, tájékoztassa az orvosokat és a betegségben szenvedőket a gyógymódokról, a rehabilitációs lehetőségekről - mondták el az alváskutatással foglalkozó szakemberek.

A tíz évvel ezelőtt alakult Magyar Alvásdiagnosztikai és Terápiás Társaság negyedik alkalommal szervezett tanácskozásán mintegy százan vesznek részt, köztük ideg- és elmeorvosok, tüdőgyógyászok, kardiológusok, belgyógyászok, háziorvosok, foglalkozás-egészségügyi orvosok.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható erőteljes gomolyfelhő-képződéssel. A gomolyok össze is állnak, illetve szétterülnek, ezáltal napközben erősen felhős időszakok is lesznek. Csapadék nem várható. Az északkeleti szél sokfelé lesz élénk, olykor erős. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között valószínű. A szerdán térségünkbe érkezett hidegfront orvosmeteorológiai hatása csütörtökön is érezhető marad, de fokozatosan gyengül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!