A szerénység váratlan hatása

Gyerekként sokszor halljuk, hogy ha valamilyen pozitív dolog történik velünk és sikereket érünk el, ne kérkedjünk ezekkel, ne dörgöljük őket mások orra alá. Amerikai kutatók szerint ugyanakkor ennek a szerénységnek negatív velejárói is lehetnek.

Kiből válhat legjobb barát? Kattintson , és kiderül!

A Michigani Egyetem kutatói egyenesen arra buzdítanak mindenkit, hogy bátran újságolja el a sikereit és pozitív élményeit a hozzá közel álló barátoknak, rokonoknak . Mindezzel ráadásul nem magunknak, hanem nekik teszünk jót - számolt be róla a Medical Xpress portál . Az emberek többsége jellemzően tart tőle, hogy dicsekvőnek, nagyzolónak tartja majd a környezete, ha minden vele történő kellemes dolognak egyből hangot ad, ezért inkább kivárnak a jó hírek közlésével vagy éppen mélyen hallgatnak róla. Ez azonban a friss amerikai kutatás szerint könnyen a visszájára fordulhat. A Journal of Personality című szaklapban közzétett tanulmány szerint ugyanis kifejezetten rossz érzéseket kelthet a barátokban, családtagokban, ha nem személyesen tőlünk tudják meg a jó híreket.

barátság beszélgetés szerénység jó hír társalgás
A barátainknak bátran újságoljunk el minden jó hírt! Fotó: Getty Images

A szakemberek szerint az emberek hajlamosak alulbecsülni azt, hogy a szeretteik mennyire tudnának együtt örülni velük, ezért inkább kivárják, amíg más forrásból jut a tudomásukra a sikereik híre. "Eközben azonban megfeledkeznek arról, hogy a másik személy kevésbé értékesnek érezheti magát attól, hogy nem személyesen osztottunk meg vele egy fontos történést" - magyarázza Oscar Ybarra, a tanulmány társszerzője, az egyetem pszichológia doktorandusza.

A kutató két társával együtt közel 2200 résztvevő segítségével végzett felmérést, melynek során azt vizsgálták, hogyan reagálnak az emberek arra, ha egy hozzájuk közel álló személynek lehetősége lenne megosztani velük egy nagy hírt, ám ezt mégsem teszi meg.

A résztvevőknek el kellett képzelniük, hogy egy közeli barátjukkal beszélgetnek, akinek felteszik azt a kérdést, hogy mi újság a munkahelyükön, de csak azt a választ kapják, hogy "minden rendben". Másnap aztán a Facebook-hírfolyamukban megjelent egy bejegyzés, amelyben a szóban forgó barát kollégái gratuláltak az előléptetéséhez. A résztvevőknek ezután értékelniük kellett, hogyan érezték magukat ettől. Nem meglepő módon az alanyok többségében negatív érzelmeket keltett a tény, hogy a barátjuk nem használta ki az adódó lehetőséget arra, hogy megossza velük a nagy hírt. "Emiatt az akár évek óta stabilan fennálló baráti kapcsolatot is kevésbé értékesnek tekinthetik, és megkérdőjeleződik bennük az, hogy a másik fel mennyire tartja értékesnek, megbízhatónak és szorosnak a kettejük közti kapcsolatot" - tette hozzá Ybarra, ugyanakkor kiemelte, elképzelhető, hogy a negatív érzésekben közrejátszik az is, hogy a barátaink szeretnének minél többet tudni rólunk, vagyis ilyenkor úgy érzik, kimaradnak valami fontos dologból.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!