A rossz alvás meglepő következménye

Fáradtan gyakran előfordulhat, hogy valamilyen egészségtelen étel - például hamburger vagy fánk - után vágyakozunk. Vajon mi lehet ennek az oka?

Egy frissen publikált tanulmány nemcsak azt derítette ki, hogy fáradtan miért kívánjuk jobban a kalóriadús fogásokat, hanem azt is, hogyan állhatunk ellen a kísértésnek.

Döntésünket is befolyásolja az alváshiány

A jelenség hátterében tulajdonképpen a szaglásunk áll, amelyet az alváshiány kétféle módon is befolyásol a szakemberek szerint. A kevés alvás hatására az agy élesebben érzékeli az ételek illatát, így könnyebben meg tudja különböztetni őket a nem ételekből származó illatoktól. Emellett viszont romlik a kommunikáció az agy egyéb területeivel, amelyek az ételekkel kapcsolatos jelzéseket érzékelik. Mindezek miatt pedig máshogy hozzuk meg a döntéseket azzal kapcsolatban, hogy mit együnk. "Amikor alváshiányosak vagyunk, ezek az agyi területek nem jutnak elegendő információhoz, ezért felülkompenzálunk azzal, hogy erősebb energiajellel rendelkező ételeket választunk" - magyarázta Thorsten Kahnt, a tanulmány vezető szerzője.

hűtő, étel, éhség, egészségtelen ételen, kevés alvás, alváshiány, kialvatlanság, szaglás, agyműködés
Ha nem alszunk eleget, nagyobb eséllyel kívánunk egészségtelen ételeket. Fotó: iStock

Meglepő eredmények

A szakemberek 29 felnőttet vontak be a kutatásba. Az alanyok 18 és 40 év közöttiek voltak. A résztvevők egyik csoportja normál mennyiséget aludt, majd négy héttel később már csak négy óra alvást engedélyeztek nekik, a másik csoportnál pedig éppen fordított volt a helyzet. Minden éjszaka után kontrollált menüt kaptak reggelire, ebédre és vacsorára , de egy nassolnivalókkal teli büfét is elérhető volt mindenki számára.

A kutatók szerint van rá mód, hogy anélkül alakuljon ki a jóllakottság illúziója, hogy ettünk volna a zsíros ételekből. De ehhez az akaraterőnkre is szükség lesz. A részleteket itt olvashatja el!

A szakemberek azt tapasztalták, hogy a résztvevők az alvásmegvonásos napok után energiadúsabb ételeket, például fánkot, csokis kekszet és csipszet ettek gyakrabban. Az endokannabioid-szintjüket is megmérték, és a kevés alvás után jóval magasabb értékeket kaptak. Az endokannabioidokat a testünk állítja elő, és fontos szerepet játszanak az étkezési viselkedésben, valamint abban, hogyan reagál a szagokra - többet között az ételek illatára is - az agyunk.

Mit tehetünk?

A szakemberek az egyik legfontosabb, hogy amikor csak tudunk, próbáljunk eleget aludni . Emellett pedig az is beválhat, ha egy álmatlan éjszaka után nem megyünk olyan boltok és éttermek közelébe, ahol egészségtelenebb ételeket árulnak. Ha ugyanis nem érezzünk ezeknek az ételeknek az illatát, akkor könnyebben állunk ellen a kísértésnek, és nagyobb eséllyel döntünk majd úgy, hogy inkább valami egészségessel csillapítjuk az éhségünket.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +25 °C
Minimum: +11 °C

Északnyugat felől megnövekszik a felhőzet, és változóan felhős lesz az ég, de emellett mindenhol több órára kisüt a nap. Elszórtan alakulhat ki zápor, zivatar. Napközben az északi, északnyugati szél többfelé megerősödik, zivatarok környezetében átmenetileg viharossá fokozódik.A hőmérséklet délután 23, 29, késő este 15, 22 fok között várható. Hidegfronti hatás várható szerdán, amely az érzékenyeknél fejfájást, migrént okozhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?