A perfekcionisták legárulkodóbb tulajdonságai

A perfekcionisták nem pusztán olyan emberek, akik sok mindent el szeretnének érni az életben. Az a kijelentés sem jellemzi őket megfelelően, hogy mindig jó teljesítményre törekszenek. A perfekcionizmus mindezeknél jóval komolyabb dolgot takar. Következzen az érintettek kilenc legárulkodóbb tulajdonsága: lehet, hogy sokan magukra ismernek majd a felsorolásban.

A perfekcionisták olyan személyiségek, akik az élet minden területén a tökéletességre törekszenek. Ez elsőre talán nem hangzik olyan rosszul, pedig a perfekcionizmusnak kifejezetten negatív hatásai (is) lehetnek. A verywellmind.com orvosilag lektorált cikkéből kiderül, honnan sejthető, hogy valaki perfekcionista.

Mindent vagy semmit

Hajlamosak nagy célokat kitűzni maguk elé, és keményen dolgozni azért, hogy elérjék, amit akarnak. A tökéletességnél kevesebbel azonban nem érik be: hiába a szép teljesítmény, ha csak egy kicsi is hiányzik a 100 százalékhoz, azt már kudarcnak élik meg.

Rendkívül kritikusak

Kifejezetten kritikusak önmagukkal és másokkal szemben. Hajlamosak a szükségesnél jóval ítélkezőbbek lenni és keményebben viselkedni: még a legapróbb hibát is észreveszik - akár az ő vétkük, akár valaki másé a környezetükben -, és vég nélkül bosszankodnak miatta.

A perfekcionisták olyan személyiségek, akik minden területen a tökéletességre törekszenek.
A perfekcionisták olyan személyiségek, akik minden területen a tökéletességre törekszenek. Fotó: Getty Images

A félelem hajtja őket

Normális esetben az embereket az a vágy hajtja a céljaik felé, hogy elérjék azokat. Ebből kifolyólag mindig örömmel tölti el őket, ha egy újabb lépést tesznek meg az odavezető úton. A perfekcionistákat viszont a félelem motiválja. Szabályosan rettegnek attól, hogy nem érik el azt, amit akarnak, és így kudarcot vallanak.

Irreális elvárások és célok

Elvárásaik, céljaik jellemzően jócskán túlmennek az észszerűség határán. Olyannyira magasra teszik a lécet, hogy az esetek többségében csak rengeteg fölösleges szenvedés, küzdelem és áldozat árán tudják azt megugrani.

A passzív-agresszív viselkedés árulkodó jelei.

Csak az eredmények, semmi más

Kizárólag a célt látják, semmi mást. Az még véletlenül sem jöhet szóba, hogy esetleg élvezzék a kívánt eredmények eléréséig vezető utat. Annyira aggódnak és félnek amiatt, hogy kudarcot vallanak, hogy nem teszi őket boldoggá a tény: fejlődnek, tanulnak, változnak.

Fürdőznek a negatív érzésekben

Nagyon nehezen heverik ki, ha a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy azt remélték. Hajlamosak sokáig ostorozni magukat a problémák miatt, és szinte fürdőznek a negatív érzelmekben. Hiányzik belőlük az a könnyedség és egészséges optimizmus, ami egyszerűbbé tenné számukra a kudarccal való megküzdést.

A halogatás ördögi köre

Paradoxnak tűnik, hogy hajlamosak a halogatásra , mivel ez a tulajdonság károsan hathat a termelékenységre, de a perfekcionizmus és a halogatás kéz a kézben járnak. A perfekcionisták a kudarctól való félelmükben néha annyira aggódnak amiatt, hogy valamit tökéletlenül csinálnak, hogy megrekednek, és nem tesznek semmit. A halogatás viszont még jobban erősíti a kudarcérzést, így az érintettek egy kínzó ördögi körbe kerülhetnek.

Mindig védekeznek

Mivel a tökéletesnél rosszabb teljesítmény annyira fájdalmas és ijesztő számukra, hajlamosak elkezdeni védekezni, ha kritikával illetik őket - még akkor is, ha építő jellegű észrevételekről van szó. Az eszükbe sem jut, hogy így olyan értékes információkat is kaphatnak, amelyek segíthetnek a jövőbeni teljesítményük javításában.

Alacsony önbecsülés

Mivel nagyon szigorúak önmagukkal szemben, súlyos önbizalomhiánnyal küzdhetnek. Ez sok esetben elszigetelheti őket más emberektől: merev és kritikus természetük miatt előbb vagy utóbb mindenki eltávolodik tőlük.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
egészséges italok
Ezek az italok védik a vesét: így kellene indítani a reggelt a dietetikus szerint
a rák tünetei
Az első tünet már áttétet jelezhet – Sokáig rejtőzhet az egyre gyakoribbá váló rák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

Döntően felhőtlen, zavartalanul napos időben lesz részünk, így csapadékra sem kell számítani. Az Alpokalján a délies, míg az Alföld egyes részein olykor az északkeleti szél megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 22 és 25 fok között alakul. Sem ma, sem az elkövetkező napokban nem várható fronthatás. Anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.