A nappali szorongás meglepő oka

Jelentősen felerősíti a szorongást, ha előző éjszaka nem tudtuk kellően kialudni magunkat - állítja egy új amerikai tanulmány.

Alvásunk valójában egy több lépcsős, ismétlődő elemekből álló folyamat. Összesen négy alvásfázist különböztetünk meg, így például a REM-fázist, amely során szemünk gyors mozgásokat végez, valamint amely során a legtöbb álmot látjuk. Ezen felül létezik még három másik, szemmozgás nélküli szakasz, köztük a mélyalvás, amely során légzésünk, pulzusunk és vérnyomásunk is lelassul, lecsökken, illetve izmaink is elernyednek. Elménk ilyenkor tud a leghatékonyabban felfrissülni, a Kaliforniai Egyetem (Berkeley) kutatói pedig úgy találták, hogy a szorongás szabályozásában is kulcsszerep jut ennek a fázisnak.

Milyen veszélyei lehetnek hosszú távon a kialvatlanságnak? Részletek itt.

"Úgy tűnik, a mélyalvás egy természetes szorongásgátló" - fogalmazott Matthew Walker, az egyetem professzora, a tanulmány egyik szerzője. Az Eti Ben Simon vezette csapat egy kísérlet során összesen 18 fiatal felnőtt agyműködéséről gyűjtött adatokat MR-vizsgálat , poliszomnográfia és egyéb diagnosztikai módszerek segítségével. A résztvevőknek egy érzelmileg felkavaró videót kellett előbb megnézniük, majd ezután egy speciális kérdőívet is kitöltettek velük, így felmérve a szorongásuk szintjét. A tesztet előbb egy nyugodt alvással töltött éjszakát követően végezték el, majd egy alvásmentes éjszaka után is megismételték.

Kialvatlanul a szorongás is erősebben jelentkezik
Kialvatlanul a szorongás is erősebben jelentkezik. Fotó: iStock

Érzelmi gyorshajtásra sarkall a kialvatlanság

Az így kapott adatokból kirajzolódott, hogy kialvatlanul a prefrontális kéreg mediális része, azaz azon területe, amely a szorongás féken tartásában is szerepet játszik, nem mutatott túl sok aktivitást, miközben az agy mélyebb érzelmi központjai egyenesen túlműködtek. "Olyan ez, mintha alvás nélkül agyunk túl erősen lépne rá az érzelmi gázpedálra, kellő fék nélkül" - magyarázta Walker professzor. Ezzel szemben a nyugodt éjszakát követően jelentősen kisebb szorongásszinteket mértek a résztvevőknél, különösen azoknál, akik több idő töltöttek pihenés közben a mélyalvási szakaszban.

A kísérletet később újabb 30 önkéntessel is megismételték. Az eredmények újfent arra utaltak, hogy minél magasabb az éjszakai mélyalvás összideje, másnap annál enyhébben jelentkezik a szorongás. A laboratóriumi tesztek mellett a kutatók egy online felmérést is lefolytattak. A 280 válaszadónál négy egymást követő napon követték nyomon alvásuk minőségét és szorongásszintjük változásait. Kiderült, hogy még az alvás minőségében bekövetkező egészen apró változások is mérhetően kihatottak arra, miként érezték magukat a résztvevők.

Terápiás eszközként is hasznos lehet az alvás

"A szorongásos zavarokkal küzdő emberek gyakran beszámolnak alvászavarokról, ennek ellenére a klinikai ajánlások között ritkán jön szóba, hogy az alvásminőség javítása is hatékony módszer lenne a szorongás enyhítésére. Tanulmányunk nem csupán felállított egy ok-okozati kapcsolatot az alvás és a szorongás között, de azt is kimutattuk, hogy agyunk megnyugtatásához elegendő mélyalvásra van szükségünk" - hangsúlyozta Eti Ben Simon, a tanulmány vezető szerzője.

A felfedezést a Nature Human Behaviour című tudományos folyóiratban publikálták november 4-én.

Forrás: sciencedaily.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: +0 °C

Általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, de délnyugaton és az Alpokalján lehetnek felhősebb körzetek. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szelet a Tiszántúlon kísérhetik időnként élénk lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 12 fok között valószínű. Késő estére -2 és +6 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!