A korai kelés így hat a szervezetünkre

A korán és a későn kelők egészségi állapotát is vizsgálták egy tanulmányban, és kiderült: a pacsirták jóval egészségesebbek, mint a baglyok.

Alvási szokásai szerint kétfajta embertípust különböztetünk meg: a pacsirtatípusúak korán kerülnek ágyba, és korán ki is kelnek belőle reggelente, míg a bagolytípusúak jobban bírják az éjszakázást, cserébe viszont a reggelük is később kezdődik. Egy közelmúltban végzett kutatásban arra voltak kíváncsiak, hogy alvásciklusunk milyen módon befolyásolja egészségi állapotunkat. Mint kiderült, a későn fekvők körében jelentősen nő bizonyos betegségek előfordulásának esélye.

Mi a szociális jetlag? Akik inkább éjszaka érzik jól magukat, rettentő rosszul viselik, hogy minden reggel nyolcra dolgozni kell menniük. Mit lehet tenni ebben az esetben? Kattintson a válaszért!

Veszélyes a szociális jetlag

A munkabeosztást a legtöbb cégnél a pacsirtatípusú emberek alvási szokásaihoz igazítják, a 7 vagy 8 órás kezdés miatt a dolgozóknak már hat óra előtt talpon kell lenniük. Emiatt a "baglyokat" a hét végéig kimeríti az alváshiány, amelyet szombaton és vasárnap kompenzálnának. A hétköznapokon tehát teljesen más időpontban fekszenek és kelnek, mint a szabadnapokon, ez pedig megzavarja a bioritmusukat, és az úgynevezett szociális jetlag nevű jelenséget eredményezi. Minél nagyobb ez az eltérés a pihenési időkben, annál nagyobb a valószínűsége bizonyos szív- és anyagcsere-betegségek kialakulásának - magyarázta Till Roenneberg, a müncheni Ludwig-Maximilian Orvosi Pszichológia Intézet kronobiológia professzora.

Egyeseknek könnyebben megy az ébredés reggel, míg mások jobban küzdenek vele
Egyeseknek könnyebben megy az ébredés reggel, míg mások jobban küzdenek vele

Ugyanolyan káros lehet, ha a későn fekvőket korán kirángatják az ágyból, mint amikor a korán kelőket késő estig dolgoztatják. A szakember szerint viszont az sem megoldás, ha a hétvégén is korán felkeltjük magunkat, és nem hagyunk több időt a pihenésre. Az alvási fázis ugyanis nem csak egy szokás, amelyet fel lehet venni - génjeinkbe van kódolva, hogy mikor feküdnénk és mikor ébrednénk - magyarázta a professzor. Biológiai óránkat nagyjából 50 százalékban a genetikai háttér "időzíti", a másik felét pedig a szokások és az életkor befolyásolja. Minél idősebbek vagyunk, annál korábban ébredünk fel reggel, és össz-alvásigényünk is csökken.

A kutató azt javasolja inkább, hogy alvásciklusunkat a szemünket érő fény szabályozásával finomhangoljuk. Ha napközben sok természetes fény ér minket, este viszont csökkentjük a mértékét (vagyis lefekvés előtt nem nézegetjük a tévét, a laptopot vagy a telefon kijelzőjét ), akkor korábban leszünk álmosak. A professzor szerint az is fontos lenne, hogy a munkahelyek rugalmasabban kezeljék a dolgozók munkaidejének beosztását. Egy bagolytípusú munkavállaló ugyanis sokkal hatékonyabban dolgozik, ha belső órájának megfelelően fekhet és kelhet.

Forrás: BBC Health

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Sok napsütésre számíthatunk a nagyrészt felhőtlen vagy kissé fátyolfelhős égbolt mellett, így csapadék sem lesz. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul, míg késő estére 18 és 25 fok közé hűl le a levegő. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.