Függőséget okozhat, letilthatják a TikTok új alkalmazását

Az Európai Bizottság eljárást indított a TikTok ellen, mert előzetes megállapítások szerint a TikTok Lite franciaországi és spanyolországi elindítását megelőzően az üzemeltető nem gondoskodott megfelelően a gyermekek védelméről.

Az eljárás célja annak megállapítása, hogy a kínai ByteDance tulajdonában álló TikTok megsértette-e a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabályt (DSA), amikor elindította a TikTok Lite-ot Franciaországban és Spanyolországban anélkül, hogy az online óriásplatformok esetében kötelező értékelési jelentést nyújtott volna a lehetséges kockázatok mérséklésére – olvasható a uniós szervezet hétfői közleményében.

TikTok ikon alkalmazás okostelefon
Vizsgálják, hogy a TikTok megszegte-e az európai uniós jogszabályt. Fotó: Getty Images

Az Európai Bizottság aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a TikTok Lite Task and Reward nevű programot, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy az alkalmazáson belül bizonyos feladatok, így például videók megtekintése, tartalom kedvelése, barátok meghívása során pontokat szerezzenek, az üzemeltető anélkül indította el, hogy előzetesen értékelte volna az azzal járó kockázatokat, különösen a platform függőséget okozó hatásával kapcsolatosan. Különös aggodalomra ad okot, hogy az üzemeltető nem hozott kockázatcsökkentő intézkedéseket a gyermekek védelmére, ugyanis a TikTokon nem állnak rendelkezésre hatékony életkor-ellenőrző mechanizmusok.

Amennyiben a felsorolt aggodalmak bizonyítást nyernek, a mulasztások a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabály vonatkozó cikkeinek megsértését jelentenék. A TikToknak április 23-ig kell benyújtania kockázatértékelési jelentését az Európai Bizottság részére, és május 3-ig az összes kért információt a brüsszeli testület rendelkezésére kell bocsátania. Abban az esetben, ha a TikTok a megadott határidőn belül nem válaszol, az uniós bizottság a szolgáltató teljes éves jövedelmének vagy világméretű forgalmának 1 százalékáig terjedő pénzbírságot, valamint a szolgáltató átlagos napi jövedelmének vagy világszintű éves árbevételének legfeljebb 5 százalékát kitevő kényszerítő bírságot szabhat ki.

Az influenszerek sok egészségtelen dolgot hirdetnek, és ezt ráadásul titkolják is – derült ki az Európai Bizottság egy közelmúltbeli felméréséből.

Mivel a brüsszeli testület szerint „fennáll a felhasználók mentális egészsége súlyos károsodásának kockázata”, arról tájékoztatta a TikTokot, hogy ideiglenes intézkedéseket kíván bevezetni a TikTok Lite érintett programjának felfüggesztésére az egész EU-ban a program biztonságosságának értékeléséig. Az Európai Bizottság emlékeztetett, hogy ez a második eljárás a TikTokkal szemben a hatékony életkor-ellenőrzési mechanizmusok hiánya és a platform feltételezett függőséget okozó kialakítása miatt. A február 19-én kezdődött eljárást a brüsszeli testület azért indította, mert előzetes vizsgálatai alapján a TikTok „feltételezhetően nem tesz eleget a kiskorúakat érő negatív hatások kezelésére”.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Túlnyomóan felhőtlen vagy derült, napos időben lesz részünk, de az északkeleti, keleti tájakon kevés fátyol- és gomolyfelhő lehet az égen. Csapadék nem lesz. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 27 és 31 fok között alakul. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.