Dübörög a Fitparádé! Hétvégén irány a MOM Park!

Európán túl is dübörög a Hegyvidéki Fitparádé, amely 10 éves múltra tekint vissza. Október 20-21-én, a világ 19 országából érkeznek versenyzők és delegációk, hogy a mintegy hatvan különböző sportesemény valamelyikén megmérettessék a tudásukat.

Ez alatt a két nap alatt az érdeklődők több mint hatvan sportszolgáltatást vehetnek igénybe a színpadokon, sportpályákon, a szabadban és az uszodában.

A szombati programok főként a szépség és az ügyesség jegyében zajlanak, de a résztvevők a Szkander Világkupa versenyzőinek is szurkolhatunk. Akit érdekel a Fitmodel World Women vagy Man verseny, a küzdősport bemutatók, az aquasakk, az aquafitness vagy akár az íjászat, a szombati napot válassza!

Vasárnap már az erőé a főszerep, lesz többek között országos strongman tehetségkutató, rugby, TRX, bootcamp , vívás és hagyományőrző program is.

A kétnapos programból a család minden tagja válogathat: az ingyenes fodrász- és sminkszolgáltatás mellett a legfontosabb vitaminokkal és táplálékkiegészítőkkel is megismerkedhetnek a jelenlévők. A gyerekeket az úszó diákolimpia mellett légváras játszóház, mini golf és táncverseny várja.

A napijegy 1500 Ft, de Hegyvidék Kártyával, továbbá 14 év alattiaknak és nyugdíjasoknak ingyenes. Az érdeklődők szabadon cirkulálhatnak a rendezvényhelyszínek között, mert a karszalag 10-18 óra között minden program megtekintésére jogosít. A MOM Bevásárló Központban ingyenes a parkolás.

Web: http://www.fitparade.hu

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
időskor
A pszichológusok szerint ezt jelenti, ha a 70 felettiek elajándékozzák a tárgyaikat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +20 °C
Minimum: +11 °C

Miután a felhős tájakon is szakadozik, csökken a felhőzet napos idő várható felhőátvonulásokkal. Főként az északkeleti harmadban lehet számítani esőre, záporra, illetve egy-egy zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, de néhol viharos széllökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére 10 és 16 fok közé csökken a hőmérséklet. Hétfőn markáns hidegfronti hatás alakítja időjárásunkat, így a frontérzékenyek nehéz napra számíthatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!
kvíz
Mutatunk 10 képet: kitalálod, milyen állatot ábrázol? – Ez a kvíz az igazi állatbarátokat is próbára teszi Felismered az állatokat, ha csak egy-egy apró részletet látsz belőlük? Íme néhány megtévesztő kérdés, csak a legkifinomultabb állatrajongóknak megy a 10/10!