Hasfájós a gyerek? A probiotikum segíthet!

Nemcsak a felnőttek bélflórája érzékeny a különféle hatásokra, a kisebbek egészségét is veszélyezteti számos tényező. Már a születéstől érdemes a kicsik emésztőrendszerének egyensúlyára tudatosan ügyelnie a szülőknek.

Az anyaméhben még mindenkinek steril, azaz védtelen a bélflórája, és csak akkor találkozik először a bélflórát képező jótékony baktériumokkal, ha áthalad a szülőcsatornán. A belek benépesülése innentől a helyes életmódtól és a megfelelő táplálástól függ.

A szoptatás fontossága

Az anyatejes táplálás mellett hosszú-hosszú érvek sorakoznak, ezek közül pedig fontos kiemelni az anyatejnek a bél baktériumflórájára gyakorolt hatását. Annak a csecsemőnek ugyanis, akit anyatejjel táplálnak, főként bifidus- és lactobacillus-flóra kolonizálódik a beleiben, hozzájuk képest a tápszereseknél pedig vegyes flóra alakul ki, emellett esetükben nagyobb számban fordulnak elő a kártékony baktériumok.

A hozzátáplálással, majd közösséggel kezdődik

Amikor már a hozzátáplálás is elkezdődik, akkor van igazán veszélyben a bélflóra egyensúlya, hiszen az emésztőrendszer sok új hatással, eltérő mikroorganizmusokkal találkozik, akárcsak a bölcsődébe, óvodába való bekerüléskor. Nem csoda hát, hogy a kisgyermekek sokkal fogékonyabbak a fertőzésekkel szemben, hiszen az immunrendszer állapota nagyban függ a bélflóra egyensúlyától.

A gyermekkorban jelentkező hasfájásos, puffadásos, hasmenéses panaszokért sok tényező lehet felelős: az antibiotikumos kezelések mellett egy-egy bölcsődében, óvodában végigsöprő vírusfertőzés, esetleg valamilyen táplálkozási zavar, vagy akár a szorongás is kiválthatja a kellemetlen panaszokat. Ilyenkor a gyermekorvos is csak annyit állapít meg, hogy az emésztés egyensúlya megbomlott, és ez rendkívüli módon kihat a kicsik közérzetére.

A probiotikumok áldásos tevékenysége

A fentebb felsorolt panaszok, tünetek esetén természetes segítséget jelentenek a probiotikumos készítmények vagy a probiotikumokban gazdag élelmiszerek, amelyek megfelelő számban tartalmaznak élő, speciálisan kiválasztott, a bél szempontjából hasznos mikroorganizmusokat.

Egyensúlyőrzés

Az American Academy of Pediatrics című folyóiratban 2010-ben közzétett tanulmány szerint a probiotikumok hatásosak lehetnek a csecsemőkorban gyakran jelentkező hasfájásos panaszok (infantilis kólika) esetén. A szóban forgó tanulmány felméréseinek eredményei azt támasztották alá, hogy a jótékony baktériumok hatására a csecsemők sokkal kevesebbet sírtak, de a székelés gyakoriságát nem befolyásolta a probiotikumok adagolása.A fentiek ismeretében mindenki elismeri, hogy a szülők felelőssége óriási, így az anyukáké különösen, akik már a várandósság ideje alatt is a helyes életmóddal tehetik a legtöbbet gyermekük immunrendszeréért. Az anya által elfogyasztott anyagok ugyanis a bélfalon felszívódva jutnak a véráramba, ahonnan pedig az anyatejbe is kiválasztódnak.

A gyerekkori hasfájások és szorulásos panaszok is megelőzhetők: mérsékeljük a gyermek életében a stresszt, tisztázzuk az esetleges szorongások eredetét, kíméljük gyomrukat a fűszeres, csípős ételektől, a gyümölcsök és zöldségek fogyasztása során pedig figyeljünk arra, hogy alaposan megmossuk azokat. Nyáron fordítsunk kiemelt figyelmet mindenféle tojásos és tejes étel elkészítésére, a fagylaltok fogyasztására!

Ha már bekövetkezett a baj, akkor körültekintéssel válasszunk probiotikus készítményeket, ha tehetjük, ezekből is a gyermekek számára készülteket. Az antibiotikum mellé se felejtsük el adagolni, ha a gyermekorvos nem hívná fel figyelmünket rá!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, melyek estére a legtöbb helyen fel is oszlanak, nagy területen kiderül az ég. Este a dunántúli tájak fölé ugyanakkor egy felhősáv nyúlik be. Az ország döntő részén nem lesz csapadék, legfeljebb keleten néhol fordulhat elő kisebb zápor. Az északnyugati szelet nagy területen kísérhetik élénk, egy-egy helyen erős lökések, majd estére mérséklődik a légmozgás. A csúcshőmérséklet 20 fok körül alakul. Késő estére 6 és 15 fok közé hűl le a levegő. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!