Zöld tea: hihetetlen hatással van az agyra, a demencia ellen is bevethető

A zöld tea rendszeres fogyasztása az elménk egészségének megőrzéséhez is hozzájárul - állapította meg egy frissen közzétett, japán kutatás.

A demenciát kísérő szellemi leépülést is lassíthatja a zöld tea rendszeres fogyasztása - állapította meg egy frissen közzétett kutatás, amelyről a Science Alert is beszámolt. A tanulmány Japánban készült, ahol nagy hagyománya van a zöld tea fogyasztásnak, ez pedig a kutatók szerint az agy egészségét is elősegíti.

Az agyat is védi a zöld tea

A japán kutatók összesen 8766 önkéntes adatait elemezték, amelyeket egy 2016 és 2018 között végzett felmérés részeként gyűjtöttek össze. Mindegyikük elmúlt 65 éves, viszont csak egy részük fogyasztott rendszeresen zöld teát - hogy pontosan mennyit és milyen rendszerességgel, arról minden résztvevőnek egy teszt kitöltésével kellett számot adni. Ezeket a teszteket összevetették egy MRI-vizsgálattal is, amellyel az agy egészségét, illetve a különböző agyi területek aktivitását is megvizsgálták.

A zöld tea rendszeres fogyasztása az elménk egészségének megőrzéséhez is hozzájárul. Fotó: Getty Images
A zöld tea rendszeres fogyasztása az elménk egészségének megőrzéséhez is hozzájárul. Fotó: Getty Images

Az adatokat összegezve egyértelmű összefüggést fedeztek fel az agyi fehérállomány egészsége, illetve a zöld tea fogyasztásának gyakorisága között. A fehérállomány az agy azon része, amely a különböző idegsejtek közötti kapcsolatokat biztosítja, károsodása pedig a demencia jól ismert tüneteit, többek között a memóriaromlást eredményezi.

A zöld tea jótékony hatása az elfogyasztott mennyiséggel együtt nőtt. Azoknál, akik napi három csésze zöld teát ittak, 3 százalékkal kevesebb fehérállományi elváltozás volt, mint azoknál, akik napi egy csésze italt fogyasztottak. A napi hét-nyolc csészényi zöld teát fogyasztóknál pedig 6 százalékkal kevesebb elváltozást mutattak ki, mint azoknál, akik napi egy csészét ittak.

A zöld teát a kávé hatásaival is összevetették a kutatók, akik szerint az előbbi felé billen a mérleg, ha a pozitív hatásokat vizsgáljuk. A zöld tea például kevesebb koffeint tartalmaz, mint a kávé, így a magas vérnyomás okozta problémákhoz is kevésbé járul hozzá.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen lesz az ég, csapadék kizárt. Az északkeleti, keleti szelet a Dunától keletre még az éjféli órákig élénk, északkeleten olykor erős lökések kísérhetik, majd a legtöbb helyen mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 18 fok között várható, de a hidegre hajlamos helyeken ennél több fokkal alacsonyabb, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő helyeken kissé magasabb értékeket is mérhetünk. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.