Vegán leszek, mire figyeljek oda?

Kívülállók számára gyakran tűnhet úgy, hogy a veganizmus rengeteg lemondással jár. Tény, hogy kezdő vegánként sok mindenre kell odafigyelni, ám ezzel egy időben rendkívül változatos, új világ nyílik majd ki előttünk.

A veganizmus egy állatjogi mozgalom, életforma, amely nem csak étkezési változtatásokkal jár: a többi között kihat az öltözködésre, a mindennapi szépségápolásra, vagy éppen arra, hogy mivel töltjük el a szabadidőnket. Ha tehát valaki a vegán életmód mellett teszi le a voksát, a kezdeti időkben rendkívül komplex változtatásokat kell eszközölnie életében. Ám a veganizmus - ahogy korábbi életvitelünk is - főleg megszokás kérdése, így egy idő után értelemszerűen a kegyetlenségmentes életforma is rutinná válik majd.

Vega vagy vegán - mi a különbség? Bár ma már egyre többször hallani ezeket a kifejezéseket, a vegetarianizmust és a veganizmust idehaza még mindig valamiféle misztikum lengi körül. Közös pont, hogy húst sem a vegák, sem a vegánok nem fogyasztanak, ezen kívül azonban a két életforma sok dologban különbözik egymástól. Részletekért kattintson !

Nincs szó lemondásról

A vegán konyhával egy egészen új, rendkívül változatos gasztronómiai világ nyílhat ki előttünk. Míg mindenevőként a húsos ételeken volt a hangsúly, a váltás után olyan, addig nem ismert alapanyagok kerülhetnek be a konyhánkba, amelyeket a korábbinál sokkal kreatívabb módon fogunk majd elkészíteni. De mindenki megnyugodhat, a mindenevőként szeretett, jól ismert finomságokról sem kell lemondani, hiszen gyakorlatilag mindent lehet vegánosítani: létezik vegán sajt, tejpótló ital, vegán csokik és sütemények, sőt ízre kísértetiesen hasonló húspótló készítmények is, például gabonakolbász vagy tofusonka.

Egy egészen új, rendkívül változatos gasztronómiai világ nyílhat ki előttünk
Egy egészen új, rendkívül változatos gasztronómiai világ nyílhat ki előttünk

Ruházkodásnál minimális odafigyeléssel könnyedén kikerülhetjük az állati összetevőket, és szerencsére ma már egyre több kozmetikai márka figyel arra, hogy vegán és cruelty-free (kegyetlenségmentes) termékeket gyártson. Alternatívát tehát gyakorlatilag mindenre lehet találni - a következőkben azt gyűjtöttük össze, hogy pontosan mire is kell odafigyelni a vegán életmódra váltáskor.

Vegán étrend

Még mindig erősen él a tévhit az emberekben, hogy a vegetarianizmus vagy a veganizmus mindenképpen vitamin- és fehérjehiánnyal jár együtt - pedig ezt mára számos tudományos kutatás megcáfolta. Az Egyesült Államok Táplálkozástudományi és Dietetikai Akadémiájának 2016-os állásfoglalása szerint a növényi étkezés sok betegség megelőzésben és kezelésében is előnyökkel jár, és a helyesen összeállított vegán étrend minden életkorban ajánlható, még várandósság ideje alatt vagy csecsemőkorban is. A hangsúly a változatos és helyesen összeállított étrenden van.

A fehérjemítosz Még ma is tartja magát az elképzelés, hogy a növényi étrend nem tartalmaz elég fehérjét. Ez azonban nincs így. A Nemzeti Orvostudományi Akadémia javaslata szerint egy átlag ember napi kalóriabevitelének 10 százalékát kellene fehérjével biztosítania, ami vegánként is bőven teljesíthető, sőt túl is léphető, hiszen szinte mindenben van fehérje, amit növényevőként elfogyasztunk. Mégis sokan azért ragaszkodnak az állati eredetű fehérjéhez, mert teljes értékű, azaz megvan benne az összes esszenciális aminosav egyszerre (fenilanin, izoleucin, leucin, lizin, metionin, treonin, triptofán és valin.) Ezek az esszenciális aminosavak azonban növényekből is ugyanúgy beszerezhetőek. Az összes aminosav egyszerre ugyan csak kevés növényben van meg (pl: a szójában vagy a quinoában), de mindegyikről lehet tudni, hogy miként tudjuk bevinni. Egy példa: míg a gabonafélékben nincsen lizin és izoleucin, addig a hüvelyesekből a triptofán és a metionin hiányzik, így a gabonafélék és a hüvelyesek tökéletesen kiegészítik egymást. Ha tehát megeszünk egy falafelt pitában, biztosak lehetünk benne, hogy ételünk az összes esszenciális aminosavat tartalmazza.

A vegánokkal kapcsolatban a legtöbbször a B12-vitamin, a vas és a kalcium pótlására hívják fel a figyelmet, és a szakemberek gyakran tanácsolják, hogy a hiánybetegségek elkerülése végett érdemes ezeket étrendkiegészítőként pluszban bevinni szervezetükbe. Aki tehát biztosra szeretne menni, kapszulák formájában is hozzájuthat a szükséges tápanyagokhoz, ám ha étrendünket valóban helyesen és változatosan állítjuk össze, akkor nem lesz szükségünk pótlásra. (Azt azonban fontos lenne kiemelni, hogy nemcsak a vegánoknak lenne szükségük pluszvitaminokra, hiszen például Magyarországon a lakosság nagy része - beleértve a húsevőket is - D-vitaminhiányban szenved.)

A növényi táplálkozás így lehet teljes értékű Korábbi cikkünkben a kezdő vegánoknak szerettünk volna kicsit segíteni azzal, hogy bemutattuk, melyik fontos tápanyaghoz milyen növényi forrásból tudnak hozzájutni. Részletekért kattintson !

Vegán öltözködés

Az öltözködésben is arra kell figyelni, hogy kerüljük az állati származékok felhasználásával készült ruhákat. De míg nyilvánvaló, hogy a kegyetlenségmentes öltözködésbe a bőr vagy a szőrme viselése nem fér bele, addig sok olyan összetevő is megbújhat a ruhák címkéjén, amelyről nem is gondolnánk, hogy állati eredetű. Leggyakrabban előforduló állati komponensek: a bőr, a szőrme, a selyem, a kasmír, a toll, a gyapjú, de olyan is előfordulhat, hogy valamilyen ruhanemű elkészítéséhez csontokat, esetleg kagylóhéjat használnak.

Magyarországon is egyre több tervező gondolkozik kegyetlenségmentes alternatívákban, de tőlünk nyugatabbra még nagyobb a választék: interneten keresztül probléma nélkül rendelhetünk magunknak akár ananászbőrből készült bakancsokat is.

Vegán szépségápolás

Nem is gondolnánk, de kedvenc parfümünk, esetleg tusfürdőnk hemzseghet az állati eredetű összetevőktől. Éppen ezért a vegánná válás után a legtöbben felülvizsgálják korábban használt kozmetikumaikat, és vásárlás közben ezentúl két új szempont is befolyásolni fogja döntésüket:

  • a termék ne tartalmazzon állati összetevőket
  • ne teszteljék állatokon

Gyakori tévhit egyébként, hogy a bio-, illetve natúrkozmetikum nem tartalmaz állati összetevőket - ez azonban nem feltétlenül van így, érdemes hát mindig megvizsgálni az összetevők listáját.

A vegánoknak szépségápolás tekintetében sem kell lemondaniuk semmiről: rengetek vegán és cruelty-free terméket lehet ma már kapni a samponoktól kezdve a tusfürdőkön át egészen az arckrémekig. Ráadásul pedig léteznek már kifejezetten vegán termékekkel dolgozó fodrász- és kozmetikai szalonok is, amelyek fellelése csak egy kis utánaolvasást igényel.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A köd ritkulását követően jobbára gyengén vagy közepesen felhős időre számíthatunk - több felhő elsősorban északkeleten, keleten lehet helyenként. Az esti, késő esti órákban észak felől szakadozott frontális felhőzet is érkezik, de e mentén is kicsi a csapadék esélye. A napközben csupán időnként élénk nyugatias irányú szél estétől, késő estétől fokozatosan északnyugatira, északira fordul az érkező hidegfront mentén, ahol már előfordulhatnak erős lökések is.A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 6 fok között alakul. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!