Kiderült, mire elég a magyarok pénze

A Nemzetközi Valutaalap az egy főre jutó GDP alapján rangsorolta a világ országait: a legelső helyen Európa egyik legkisebb országa szerepel, míg az utolsó helyeket afrikai államok foglalják el.

Egy társadalom gazdasági fejlettségéről sokat árul el az egy főre jutó GDP-adat. Legfrissebb tanulmányában a Nemzetközi Valutaalap (IMF) aszerint rangsorolta az országokat, hogy 2023-ban várhatóan mekkora lesz az egy főre jutó gazdasági teljesítményük. A leggazdagabb ország címét Luxemburg nyerte el, ahol az egy főre jutó GDP közel 130 ezer dollár. Luxemburg az Európai Unió egyik legkisebb országa 634 ezer lakossal. A korábban acélgyártásáról ismert ország ma már kiemelkedő pénzügyi szolgáltatási szektorral büszkélkedhet, amely gazdasági teljesítményének nagy részét adja. A leggazdagabb ország egy főre jutó GDP-je közel 415-szöröse a világ legszegényebb országának, Burundinak, ahol ez a szám mindössze 303 dollár – írja az Index.

leggazdagabb országok, felmérés, GDP,  Magyarország
Magyarország az 57. helyen végzett. Fotó: Getty Images

Az egy főre jutó GDP alapján Írország a világ második leggazdagabb országa 107 ezer dollárral, amelyet Svájc követ közel 94 ezer dollárral. Írország egy főre jutó GDP-je különösen az elmúlt években növekedett jelentősen, köszönhetően az üzletbarát környezetnek, az alacsony társasági adókulcsoknak és a magasan képzett munkaerőnek, amely vonzza a közvetlen külföldi befektetéseket. A leggazdagabb országok listáján Luxemburg, Írország és Svájc után Katar lett a negyedik, amit Norvégia, Szingapúr, majd az Egyesült Államok követ. Végül Izland, Ausztrália és Dánia is bekerült az első tíz helyezett közé.

Magyarország eredménye a 190 résztvevős versenyben az 57. helyezéshez volt elég 20 119 dollárral, amivel magunk mögé utasítottuk Romániát, viszont Szlovákia és Szlovénia megelőz minket.

A világ legszegényebb országában 13 millióan élnek

Érdemes ugyanakkor megjegyezni, hogy az egy főre jutó GDP nem egy átfogó jóléti mutató, hiszen csak a gazdasági teljesítményről ad képet. A növekvő termelés például  környezetszennyezést, egészségi problémákat és ezzel gyakran együtt járó olyan kiadásnövekedést okozhat, amely ugyan növeli a GDP-t, de nem járul hozzá az életminőség javulásához. Afrikában az egy főre jutó gazdasági teljesítmény sokkal alacsonyabb, Afrika egyik legkisebb állama, Burundi végzett az utolsó helyen közel 13 millió lakosával. Az országban a legalacsonyabb az egy főre jutó GDP, mindössze 308 dollár. A világ mind a húsz legszegényebb országa – Jemen kivételével – az afrikai kontinensen található. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!