Újranyitott a fővárosi strand, a kerületiek olcsóbban fürödhetnek

Az egykori hegyvidéki sporttelepen a tervek szerint a strand és a felújított teniszpályák mellett padelpályák is lesznek, az autóval érkezőket pedig mélygarázs várja majd.

Ismét lehet fürödni a XII. kerület ikonikus, Lejtő utcai sporttelepének medencéjében, miután augusztus 16-án újranyitott a strand. A kerület weboldaláról az is kiderül, hogy a felújítás a Sas Gardens nevű beruházás részeként valósult meg, aminek során a teljes sporttelepet korszerűsítik.

A helyiek között ismert és népszerű sportközpont – mely a Farkasréti temető főbejáratától nem messze, a Lejtő út 28. alatt található – még az 1960-as évek elején nyitotta meg kapuit. Most egy tulajdonosváltást követő új beruházás terveiben a strand mellett négy felújított teniszpálya, öltözők, sportbüfé, teremgarázsok és fedett padelpályák (a padel egy ütősport, a tenisz és a squash kombinációja - a szerk.) is szerepelnek, ezek egy részének megvalósítását várhatóan 2024 őszén kezdik el. A teljes árú strandbelépő 5500 forint, míg a kerületiek kedvezményes áron, 4800 forintért hűsölhetnek még egyet a nyárutón.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +15 °C
Minimum: +9 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult, foltokban ködös időben lesz részünk, de helyenként átmenetileg felszakadozhat a felhőzet. Szitálás, gyenge eső előfordulhat. Az északnyugati szél a Dunántúl északi felén időnként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 5 és 13 fok között alakul. Az orvosmeteorológiai helyzetben kettősfronti hatás érvényesül.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra