Tippek a maradék csokimikulás felhasználásához

Az elmúlt napokban vélhetően minden kisgyerekes családot meglátogatott a Mikulás – most tehát valószínűleg sok háztartás tele van csokoládéval. Kreatív ötleteket mutatunk a megmaradt édességek felhasználásához.

Múlt hét végén biztosan sokan kaptak csokimikulást ajándékba, amiért jól viselkedtek egész évben. Előfordulhat tehát, hogy néhány háztartásban egészen nagy csokihalmok keletkeztek az elmúlt napok során – mutatott rá Facebook-posztjában a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) élelmiszer-pazarlás ellen küzdő, Maradék nélkül elnevezésű programja.

5 mód a maradék csoki felhasználásra

A Maradék nélkül csapata 5 különböző módot ismertetett azok számára, akik

  • nem szeretnék magában elfogyasztani az összes csokit,
  • megkezdték ugyan az összes édességet, de a maradékot már nem kérik,
  • szívesen kipróbálnának valami újdonságot az édességek terén.
5 mód a maradék csoki felhasználásra
Forrás: Maradék nélkül / Facebook

Kísérletezésre fel!

Ahogy a fenti képen láthatod, a Maradék nélkül csapata szerint a maradék csokimikulás brownie, csokis keksz, csokiba mártott alma, csokis csavart és csoki mousse készítéséhez is kiváló. Ha kedvet kaptál a kísérletezgetéshez, a Nosalty alábbi receptjeit ajánljuk kipróbálásra:

Így lesz biztonságos a rántott ponty – másnap például már nem ajánlott enni belőle.

Kiemelt képünk illusztráció, forrása: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!