Tele van baktériummal a lakásunk

A Coloradói Egyetem kutatói 1200 amerikai háztartásból vett pormintát elemeztek egy új tanulmányban. Felfedezték, hogy a koszban talált baktériumok és gombák főleg attól függően változtak, hogy helyileg honnan volt a minta, kik, illetve milyen állatok élnek a háztartásban.

Ahogy Noah Fierer, a kutatás egyik munkatársa elmondta, azt már hosszú ideje tudják, hogy a háztartásokban felgyűlő piszok tele van mindenféle mikrobával, most azt próbálták felmérni, pontosan mi van benne - ismerteti az Index a kutatást.

A mintákat önként jelentkező amerikai háztartások küldték. A piszkot az ajtófélfák tetejéről kellett összegyűjteni, felmérések szerint ugyanis az a legritkábban takarított hely.

A kutatót háztartásonként 2000 különböző gomba- és 7000 baktériumfajt találtak a mintákban. Megállapították, hogy a minták gombatartalmát elsősorban az határozza meg, hogy honnan küldték be őket. A legtöbb gombafajt ugyanis a házon kívülről, a ruhánkon hurcoljuk be a lakásba.

A baktériumokkal más a helyzet, a kutatók szerint az állattartás befolyásolja legkomolyabban az összetételüket. Azért más hatások is vannak: például csupán a minták baktériumtartalmából meg lehet állapítani, hogy a férfiak vagy a nők vannak többségben a háztartásban.

Az állattartásnak nagy szerepe van a háztartásban lévő baktériumok mennyiségét illetően

Az állattartásnak nagy szerepe van a háztartásban lévő baktériumok mennyiségét illetően

A szakemberek szerint teljesen normális, hogy ennyi mikrobával érintkezünk naponta. "Nem kell izgulni a dolog miatt. A mikrobák mindenhol ott vannak, még a bőrünkön, és persze az otthonunkban is - a legtöbb teljesen ártalmatlan" - nyugtatta meg Fierer az olvasókat.

Forrás: Index.hu

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A legtöbb helyen feloszlik a felhőzet, de kisebb körzetekben maradhatnak felhős tájak, illetve nyugat felől fátyolfelhők érkeznek. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!