Tele van gyógyszerekkel a Balaton

A tudtunkon kívül is rengeteg szennyezőanyagot viszünk be a Balatonba.

A HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet konferenciát tartott a Balatont érintő szennyezőanyagokról. Az rtl.hu beszámolója szerint a többi között elhangzott, hogy naponta 2,5 tonnányi naptej oldódik bele a tóba a strandolók bőréről. Az ezekben lévő UV-szűrű vegyszerek a vízibolhák hormonháztartását zavarják meg, amelyek ezért elhíznak.

Balaton
Tudtunkon kívül is viszünk be szennyezőanyagokat a vízbe. Fotó: Getty Images

Az is kiderült, hogy csak a Zala folyón keresztül évente 11,5 millió köbméter tisztított szennyvíz jut a Balatonba. Ezen kívül még 2,2 millió köbméter pedig a környékbeli fürdők – Zalakaros, illetve Hévíz – használt vizeként.

A kutatók 42 vegyület jelenlétét mutatták ki a tóban. Legnagyobb arányban epilepszia elleni készítmények és antidepresszánsok fordultak elő, de fesztiválok idején kokaint is kimutattak a Balaton vizében. A karbamezapin nevű antidepresszáns például az állatokat leszedálja, a mozgásuk lelassul.

A Balaton - elsősorban gerinctelen - élőlényei szempontjából négy hatóanyag, a diklofenák, az ösztradiol, az ösztron és a koffein jelenléte okoz magas kockázatot. Ezek ugyanakkor emberre nem veszélyes mértékben vannak jelen.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A pára- és ködfoltok megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!