Ők veszítik el a CSOK lehetőségét

Szakértők szerint kétharmadával csökkenhet azok száma, akik élhetnek majd az új CSOK-kal.

Januártól járhat a CSOK Plusz, mindenütt igénybevehető lesz az országban és nem csak az ötezer fősnél nagyobb településeken. Harmadával alacsonyabb törlesztőt jelent a kormány napokban bejelentett kamattámogatott kölcsöne a piaci lakáshitelekhez képest az RTL Híradónak nyilatkozó szakértők szerint.

Akár 50 millió forintot is kedvezményesen vehetnek fel majd a három gyereket vállaló házaspárok 3 százalékos fix kamatozás mellett, ebből az összegből 20 milliós tartozást engedhet el az állam. Egy ilyen hitelhez viszont legalább nettó félmilliós jövedelmet kell igazolnia egy családnak a Bankmonitor szerint. A Portfólió úgy számol: a megszűnő CSOK-hoz képest kétharmadával csökkenhet azok száma, akik élhetnek majd a kedvezményes hitel lehetőségével.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Derült, napos, száraz idő várható. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 27 és 33 fok között várható. Késő estére általában 18 és 23 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.