Mutatjuk, mennyit érnek a magyar bérek Európában

Az euróban mért keresetek tekintetében csupán Románia és Bulgária volt mögöttünk a KSH 2021-es statisztikái alapján.

Harmadával nőtt ugyan a magyarországi reálkereset 2010 és 2021 között, mégis csupán négy uniós országban keresnek rosszabbul a munkavállalók – írja a hvg.hu.

Még mindig nagyon távoliak a nyugat bérek

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a havi nettó (nem teljeskörűen számba vett) átlagkereset a 2010-es 132,6 ezer forintról közel 292 ezer forintra nőtt 2021-re, majd 339,5 ezer forintra 2022-ben. Ez nominálisan 2021-ig 2,2-szeres, 2022-ig pedig 2,6-szeres növekedés. Ez, a 2021-ig 38,6 százalékkal emelkedő fogyasztói árindex (infláció) figyelembevételével 33 százalékos (évi 2,6 százalékos) reálkereset-növekedést jelent 2021-ig a GKI Gazdaságkutató számításai szerint.

bérek, életszínvonal
Még mindig nagyon távoliak a nyugat bérek. Fotó: Getty Images

A rendkívül dinamikus keresetemelkedés ugyanakkor nem juttatott számottevően közelebb az EU fejlettebb tagállamainak átlagfizetéseihez. Az Eurostat adatai szerint valóban kissé közeledtünk a fejlettebb tagállamok bérszintjéhez, például 2010-ben az osztrák keresetek 24,3 százalékát, 2021-ban 29,8 százalékát értük el (az egyedülálló, gyermektelen átlagos keresetű munkavállalót tekintve). A növekedés ellenére azonban az euróban mért keresetek tekintetében a magyar munkavállalók a 3. legrosszabbul keresők között voltak 2021-ben (Románia és Bulgária volt csak mögöttünk). A vásárlóerő-paritásos adatok szerint 4 uniós tagállamot előzünk meg, Horvátországot, Lettországot, Bulgáriát és Szlovákiát.

A helyzet 2010 óta még romlott is, az unió 25 tagállama közül az euróban mért keresetek esetében a 21. helyről a 23. helyre estünk vissza.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, melyek estére a legtöbb helyen fel is oszlanak, nagy területen kiderül az ég. Este a dunántúli tájak fölé ugyanakkor egy felhősáv nyúlik be. Az ország döntő részén nem lesz csapadék, legfeljebb keleten néhol fordulhat elő kisebb zápor. Az északnyugati szelet nagy területen kísérhetik élénk, egy-egy helyen erős lökések, majd estére mérséklődik a légmozgás. A csúcshőmérséklet 20 fok körül alakul. Késő estére 6 és 15 fok közé hűl le a levegő. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!