Kulka János visszatér a színpadra

Egy Thomas Mann-műben lesz látható ősztől Kulka János.

A 2024/2025-ös évadat két koprodukcióval kezdi a Füge Produkció - írja a Kultúra.hu. Az Orlai Produkciós Irodával együttműködésben mutatják be a Jurányi ház Színháztermében Csuja László Halál Velencében című Thomas Mann-rendezését, amelyben Kulka János szerepel. Pálos Hanna Mély levegő című monodrámáját is láthatja a közönség ősszel.

Kulka János
Kulka János. Fotó: MTI/Czimbal Gyula

Ahogy a Telex emlékeztet rá, a Kossuth- és Jászai Mari-díjas Kulka János 2016 tavaszán kapott sztrókot, aminek következtében a beszéde és a mozgása is korlátozottá vált. 2022-ben szerepelt A játszma című filmben, és egy sanzonlemezt is kiadott. 

A 65 éves színművészt idén május elején választották meg a nemzet színészének a március végén meghalt Tordy Géza helyére.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A pára- és ködfoltok megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!