Komoly drágulás várható az ingatlanpiacon

Az ingatlanpiacon már nem érződnek a járvány okozta gazdasági válság hatásai, szakértők szerint főleg az új építésű lakások árai emelkedhetnek nagyot.

Folyamatosan javulnak a lakáspiaci várakozások a tavalyi második negyedév óta; a válaszadók szerint a használt lakások árai a közeljövőben minden körzetben emelkedni fognak, az új lakásoknál kétszámjegyű, 11 százalékos áremelkedés várható - derül ki a GKI és a Masterplast közös júniusi felméréséből.

Tényleg egészségtelen öreg házban élni? Egy múlt század elején épült lakásban sem lehetetlen egészséges és élhető környezetet fenntartani, ez azonban jóval nagyobb odafigyelést igényel, mintha egy új építésű társasházba költöznénk. Budapest belvárosában a rosszabb állapotú ingatlanok értékesítése sem jelent nagy kihívást, a kedvezőbb árért ugyanis a lakók hajlandóak - pontosabban kénytelenek - komoly kompromisszumokat kötni. A legnagyobb veszélyt ezekben a penész jelenti, amely hosszú távon az egészséges szervezetet is kikezdi. Kattintson a részletekért!

A családtámogatások továbbra is ösztönzően hatnak

A GKI negyedévente végez felmérést az ingatlannal foglalkozó cégek kilátásainak feltérképezésére. A mostani kutatásban, amelyben 113 ingatlanokkal foglalkozó cég vett részt, a lakosság körében ezer ember megkérdezésével készített reprezentatív véleménykutatás eredményeit is felhasználták.

A lakáspiacot a járvány alaposan lefékezte, de a gyerekes vagy gyerekeket vállaló családoknak szóló támogatások továbbra is ösztönzőleg hatnak. Az ingatlanokkal foglalkozó fővárosi vállalkozások körében a következő 12 hónapra vonatkozó várakozások az idei első negyedévhez képest érezhetően javultak.

58 ezer háztartás a következő egy évben vásárolna vagy építtetne lakást. Fotó: Getty Images
58 ezer háztartás a következő egy évben vásárolna vagy építtetne lakást. Fotó: Getty Images

A lakásvásárlásra és építésre vonatkozó lakossági várakozások 2020 második negyedévében nagyot estek, aztán az idei első negyedévig folyamatosan javultak. Idén júniusban kissé megtorpant a lakossági várakozások javulásának trendje, a háztartások valamelyest óvatosabbá váltak. Az idei júniusi felmérés alapján 58 ezer háztartás a következő egy évben biztosan vásárol vagy építtet lakást, míg 187 ezer háztartás szándéka valószínű volt. Ezek a számok csaknem megfelelnek a 2020 negyedik negyedévi felvétel adatainak. A GKI-Masterplast fővárosi lakáspiaci index (amely az ingatlanos cégek, illetve a lakosság várakozásait sűríti egyetlen számba) negyedéves alapon 5, éves alapon 13 ponttal nőtt. Az ország egészére vonatkozó lakáspiaci index 4, illetve 16 ponttal nőtt.

Országos átlagban a felmérés válaszadóinak enyhe többsége a használt lakások árainak emelkedésére számít a következő 12 hónapban. Vidéken az áremelésre spekulálók aránya megközelíti a kétharmadot, a fővárosban viszont az áremelkedést és a stagnálást előre vetítők aránya nem különbözik lényegesen (44-46 százalék).

Az új építésű lakások piacán várt fellendülés a várakozások szerint az árakban is megjelenik majd. Budapesten és különösen a vidéki régiókban az áremelkedésre számítók aránya nagyon magas, árcsökkenésre alig számít valaki. A lakásbérleti piac is az élénkülés jeleit mutatja. A fővárosi piaci bérlakásoknál 2021 első negyedévében még azok voltak jelentős többségben, akik a bérleti díjak stagnálására számítottak, a mostani felmérésben azonban már az emelkedést várók kerültek érezhető többségbe.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, a gomolyfelhők szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okoznak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!