Kiderült, mi a jó kávé titka

Bármilyen körültekintően főzünk kávét otthon, a végeredmény általában meg sem közelíti a profi baristák által készített frissítőket. A szakértő szerint ugyanakkor három fontos szempontot figyelembe véve sokat fejlődhetünk.

Minek köszönhető, hogy vannak, akik kávé nélkül csak nagyon nehezen tudnak reggel felkelni és magukhoz térni? Részletek itt.

Az első nagyon fontos kérdés, hogy milyen vizet használunk. A kávé savas ital, de erre a tulajdonságára az is jelentős hatást gyakorol, hogy milyen a főzéséhez felhasznált víz kémhatása. A hidrogén-karbonátban, más néven bikarbonátban gazdagabb, keményebb víztől kevésbé lesz keserű a kávé, mert ez az alkotóelem semlegesíti a kávé savanyúbb ízéért felelős savakat. Persze, sokan nem tudják, milyen minőségű a csapvizük. Éppen ezért a szakértő azt javasolja, hogy válasszunk inkább palackozott vizet a célra, abból is azt, amelynek a legmagasabb a HCO

3-tartalma. Nem olcsó, viszont ezzel főzhetjük otthon a legfinomabb kávét.

Egy kis odafigyeléssel otthon is készíthetünk kávéházi minőségű kávét
Egy kis odafigyeléssel otthon is készíthetünk kávéházi minőségű kávét

A második tényező a kávédaráló, illetve hogy milyen apróra őröljük a kávészemeket. Ebben nincs teljes egyetértés a szakértők között. Egyesek azt javasolják, hogy daráljuk minél kisebbre a szemes kávét, mert így oldódhatnak ki belőle a legfinomabb ízek a legmagasabb koncentrációban. Az ellentábor viszont azt állítja, jobb, ha nagyobb darabokat kapunk az őrlési folyamat végtermékeként, mert így minimalizáljuk a kellemetlenebb ízekért felelős apró vegyületeket. Az arany középutat előnyben részesítők szerint pedig legegyszerűbb, ha kikísérletezzük otthon, hogy saját ízlésünknek melyik őrlés felel meg a leginkább.

A harmadik faktor a kávé frissessége. A legtöbb kávézóban nem szolgálnak fel négy hétnél régebben őrölt kávéból készült italt. A kávézás élvezetének maximalizálása érdekében tehát ajánlott frissen darált kávéval dolgozni. Hasznos tipp lehet, hogy amennyiben nem tudunk mindig frissen annyit darálni, amennyit éppen megiszunk, a felesleget tegyük egy légmentesen lezárható dobozba, majd fagyasszuk le, így ugyanis megőrizhető a frissessége.

Forrás: iflscience.com

Tisztítószerként, hangyák ellen és növénytermesztéshez - mi mindenre használható a kávézacc? A témáról bővebben ide kattintva olvashat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
krónikus vénás elégtelenség
Jelek, hogy a láb vénái nem működnek megfelelően – Mutatjuk, mi a legelső tünet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +35 °C
Minimum: +16 °C

A szinte zavartalanul napos időt követően a késő délelőtti, déli óráktól délután főként az északnyugati, északi tájakon már egyre jobban szűrheti a napsütést az északnyugat felől felvonuló magasszintű felhőzet. Az Észak-Dunántúl fölé emellett gomolyfelhők is sodródhatnak, de ott is inkább csak a határvidéken fordulhat elő egy-egy zápor, esetleg zivatar. Másutt nem lesz csapadék. Napközben az északnyugati vidékeken időnként megélénkülhet a délies irányú szél, másutt többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Délután általában 32 és 37, késő este többnyire 20 és 29 fok közötti értékekre számíthatunk. Hétfőn a légkörben zajló melegedés miatt melegfronti jellegű hatás érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.