Ismét drágulhatnak az élelmiszerek (2)

Az élelmiszerárak emelkedését vetíti előre, hogy augusztusban 6 százalékkal nőttek a mezőgazdasági termelői árak éves összehasonlításban - írta a szombati Népszava.

A lap szerint komolyabb drágulást hozhat ősszel a liszt és a pékáruk piacán a búza felvásárlási árának 15 százalékos emelkedése. Az árnövekedést nemcsak a hazai, mintegy 10 százalékos terméskiesés okozta, a nagy európai gabonatermelő országokban is átlag alatti mennyiséget takarítottak be.

A tej és tojás drágulása az év eleje óta töretlen
A tej és tojás drágulása az év eleje óta töretlen

A zöldségfélék termelői ára egy év alatt majd negyedével, a burgonyáé több mint 40 százalékkal nőtt a KSH legfrissebb adatai szerint - emlékeztet a lap. Hozzátették, hogy a tej és a tojás drágulása az év eleje óta töretlen, és e két termékcsoportnál a korábbi áfacsökkentés hatása úgy múlt el, hogy nem is hozott érzékelhető árcsökkenést.

A legegészségesebb zöldségek - részletek !

Akad azért példa árcsökkenésre is: a gyümölcsök termelői ára némileg mérséklődött tavalyhoz képest, ezen belül elsősorban az alma és a szilva ára esett jelentős mértékben, amiben szerepet játszhatott az átlagot meghaladó termés.

Ledó Ferenc, a FruitVeB Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke a Népszavának elmondta: becslések szerint a tavalyi 625 ezer tonna után idén 750 ezer tonna alma termett itthon. A nagy exportőrnek számító Lengyelországban pedig az előző évi 2,7 millió tonnával szemben 4,5-4,7 millió tonna almát takarítottak be, amelyet 80-100 forintos áron kínálnak a magyar kereskedőknek. Szilvából az idei 65 ezer tonnás termés jónak számít, emellett a termék árának csökkenéséhez az is hozzájárult, hogy a legnagyobb felvevőpiacon, Németországban szintén jó volt a termés.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen lesz az ég, csapadék kizárt. Az északkeleti, keleti szelet a Dunától keletre még az éjféli órákig élénk, északkeleten olykor erős lökések kísérhetik, majd a legtöbb helyen mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 18 fok között várható, de a hidegre hajlamos helyeken ennél több fokkal alacsonyabb, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő helyeken kissé magasabb értékeket is mérhetünk. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.