Extrém drágulás: kilő a nyári gyümölcsök ára

A fagykár és a magas adók miatt szinte luxustermék lesz nyáron a barack, az alma vagy a cseresznye.

A régióban nálunk lesz a legdrágább idén nyáron a gyümölcs. Az RTL riportja szerint egy kiló magyar cseresznyéért csaknem 13 ezer forintot kérnek, míg az apró kilója nagyjából hatezer forintba kerül. A kajszibarack kilója 3500 forint, ami 59 százalékkal drágább, mint tavaly. Az áremelkedés hátterében a tavaszi fagykár és a magas adók állnak.

gyümölcs, barack, cseresznye, piac
Idén nyáron jó mélyen zsebbe kell majd nyúlni a piacon. Fotó: Getty Images

„Akitől én szerzem be az árut, neki 100 százalékos fagykára van, úgyhogy nem hiszem. Ha lesz is, akkor aranyáron lesz a sárgabarack” – nyilatkozta a műsorban az egyik árus. Apáti Ferenc, a Fruit-veb zöldség-gyümölcs szakmaközi szervezet elnöke szerint „az elmúlt 50 év egyik legnagyobb fagykárával állunk szemben.”

"Magyarországon a szomszédos országokhoz viszonyítva a gyümölcsárak azért lesznek magasabbak ebben az évben, mert az adótartalom irracionálisan magas a más környékbeli országokhoz képest" – magyarázta Raskó György agrárközgazdász.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -1 °C

A pára- és ködfoltok feloszlása után általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, de a délnyugati megyékben délelőtt még lehetnek felhősebb körzetek is. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szelet a Tiszántúlon kísérhetik időnként élénk lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 12 fok között valószínű, míg késő estére -2 és +6 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!