Ezen a három helyen a legjobb élni itthon

Budapesten, valamint Pilisvörösvár és Pécs környékén a legjobb élni 2023-ban Magyarországon – derült ki az MBH Jelzálogbank felméréséből. Idén az élmezőnybe hat olyan terület is bekerült, amely tavaly még nem szerepelt az első tízben.

A szakértők ezúttal is az oktatás, az egészségügy, a kultúra, a bűnözés, a munkaerőpiac, a vásárlási lehetőségek és a lakóingatlanok megfizethetősége alapján vizsgálták, hogy milyen lehetőségeket biztosít az ország 174 járása és Budapest az ott élőknek. Az eredmények alapján kiderült: Nyugat-Magyarországon és a nagyobb városok környékén jobbak az oktatási, a munkaerőpiaci és a vásárlási lehetőségek, a keleti területeken viszont könnyebb lakáshoz jutni, annak ellenére is, hogy ott jellemzően alacsonyabbak a fizetések.

Pécs
Pécs környékén több szempontból is jobb lakni, mint máshol. Fotó: Getty Images

Budapest kiugróan jól végzett

A főváros pontszámai ezúttal is jelentősen meghaladták a második helyezettét, az élmezőny további szereplőit azonban csak tizedpontok választották el egymástól. Pécs és környéke tavaly még nem szerepelt az első tízben, idén azonban már a harmadik. Megőrizte negyedik helyét Debrecen és környéke, amelyet a tavalyi harmadik Veszprém és körzete követ az ötödik helyen. Az élmezőnyben szerepel még Szeged, Budakeszi, Győr és Dunakeszi környéke, valamint a középmezőnyből előreugró Bácsalmási járás.

Kikerült viszont a legjobb helyek közül Érd, Bóly, Kisbér, Pécsvárad, Tata és Mórahalom környéke. Az első tízbe jutó területek egy-két mutatót tekintve kiemelkedő pontszámmal rendelkeznek, más szempontból viszont akár a mezőny vége felé foglalnak helyet. Bácsalmás és környéke például az alacsony bűnözés és az ingatlanok megfizethetősége szempontjából, míg Budakeszi és környéke a munkaerőpiaci feltételekben erős. Összességében a nagyobb városok az infrastrukturális lehetőségekben és olyan szolgáltatásokban jobbak, mint az oktatás, a kultúra, az egészségügy és a munkaerőpiaci jellemzők, pontszámaikat ugyanakkor visszahúzza a bűnözési és megfizethetőségi mutató. 

Egy fél évvel ezelőtti felmérés eredményei szerint Esztergom, Győr, Szeged, Tatabánya és Veszprém a legélhetőbb városok Magyarországon. Ide kattintva azt is megtudhatod, hol volt akkor a legrosszabb élni. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, a gomolyfelhők szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okoznak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!