Az eszelős mértékű drágulás okait vizsgálják itthon

A Gazdasági Versenyhivatal tömeges helyszíni vizsgálatokkal próbálja megfékezni az élelmiszerek áremelkedését. Van, aki szerint az ágazati adók és az ársapkák piactorzítása okozza a bajt.

Több helyszínen is megjelent a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) február 8-án, hogy megvizsgálja: mennyire versenyellenes, vagy mennyire összehangolt az élelmiszerár-emelés, vélhetően elsősorban a tejágazat a vizsgálat tárgya – értesült a Telex. Eddig a nagy élelmiszer-kereskedelmi láncokkal szemben sem volt általános a fellépés, volt ahol járt a versenyhivatal, máshol nem, így pontosan nem tudható, hogy mi a vizsgálat fókusza.

élelmiszerár, infláció, drágulás, GVH
Kiugróan magas nálunk az élelmiszerek ára. Fotó: Getty Images

Még január 18-án a GVH azt közölte, hogy hatósági eljárásban vizsgálja az élelmiszer-kiskereskedelmi piaci szektort. Azt keresik, hogy közrejátszhat-e versenyjogsértés az élelmiszerárak tavalyi kiugró, 44,5 százalékos emelkedésében. Emellett január 20-án egy fókuszáltabb, a tejtermékekre vonatkozó vizsgálatról is érkezett hír. A Telex információja szerint tejipari és élelmiszerkereskedő cégek kerültek a vizsgálat fókuszába.

“a Gazdasági Versenyhivatal 2023. január 20-án bejelentett, a tej- és tejtermékeket érintő gyorsított ágazati vizsgálata folyamatban van, így erről a GVH nem közölhet információt. A gyorsított ágazati vizsgálat során a GVH a Versenytörvény felhatalmazása alapján helyszíni kutatást (rajtaütést) tarthat.” – írta a GVH a Telex kérdésére.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Napos idő lesz kevés fátyolfelhővel, csapadék nélkül. Főként Borsodban és az Alföldön néhol megélénkül az északkeleti, keleti szél.Kora délután 9 és 13 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!