A poloskák ellen így védekezhetünk

Néhány éve jelentek csak meg Magyarországon, és máris ijesztő számban vették ostrom alá a házakat a poloskák. Hogyan védekezzünk ellenük?

Ahogy az ősz télbe fordul és a hőmérséklet a fagypont felé közeledik, úgy a kinti élőlények is egyre nagyobb számban keresnek menedéket. Sok háztartásban már évek óta visszatérő vendégnek számítanak ilyenkor a poloskák, amelyek jellemzően október első felétől kezdenek behúzódni a lakóépületekbe. Az Agrárszektor összegyűjtött néhány fontos tudnivalót a kártevőkről.

Jobb, ha hozzászokunk a poloskákhoz Szövényi Gergely, az ELTE Biológiai Intézetének adjunktusa szerint kénytelenek leszünk hozzászokni e rovarok jelenlétéhez. Az okokról bővebben itt olvashat !

Bár Magyarországon az elmúlt években elsősorban az észak-afrikai eredetű zöld vándorpoloska okozott nagyobb gondot a háztartásokban, idén már az ázsiai márványpoloskák szaporodtak el nagyobb számban. Az állat a 2000-es évek elején kerülhetett be Európába, Magyarországon azonban csak 2013-ban azonosították az első példányokat. Polifág faj, vagyis nagyon sokféle táplálékot elfogyaszt: már száznál is több növényen figyelték meg a táplálkozásukat (paradicsom-, málna- és szederbokrokon, körtefán vagy paprikaültetvényen). Június végétől szeptemberig rakja le a tojásait, melyekből augusztus végétől fejlődik ki az új nemzedék.

A poloskák a veteményesben is nagy kárt tudnak tenni
A poloskák a veteményesben is nagy kárt tudnak tenni

A veteményesben is kárt csinál

Mivel az állat itt nem őshonos, természetes ellensége is elsősorban Ázsiában és Észak-Amerikában van. Biológiai védekezésként a fürkészdarazsak bizonyos fajtái felhasználhatóak ellenük, de ez inkább csak üvegházi körülmények között működik. A mezőgazdaságban és a kiskertekben használatos rovarölő szerek mindegyike végez a kártevővel, de a paradicsomtőkéket sűrű szövésű hálóval is védeni lehet.

Számos házi praktika ismert a poloskák távol tartására a szódabikarbónától az ecetes vízig, biztosabb védelmet azonban csak a fizikai akadályok jelenthetnek. A megfelelő nyílászárók és a jól záró szúnyoghálók kívül tartják a poloskákat, utóbbiakat október végéig nem is tanácsos leszedni. Az őszi ablakpucolást érdemes egy kicsit későbbre halasztani, hiszen a nyitott ablakon gyorsan betalálnak az állatok. Ha pedig néhány mégis bejutott, egyesével (akár porszívó segítségével) gyűjtsük össze, vagy használjuk a beltéri rovarirtók egyikét!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Közepesen vagy erősen felhős ég mellett többórás napsütés valószínű. A Dunától keletre néhol futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!