A magyarok többsége bevezetné az eurót

Az Eurobarométer felmérése szerint a magyarok közel háromnegyede támogatja az euró bevezetését. A megkérdezettek negyede szerint viszont ezzel a lépéssel az ország elveszítené az identitásának egy részét.

A magyarok 72 százaléka szeretné, ha bevezetnék az eurót, de csak a megkérdezettek 24 százaléka szerint áll erre készen az ország. A lakosság 25 százaléka viszont elutasítja az euró bevezetését. Azzal, hogy ezzel a lépéssel az ország elveszti identitásának egy részét, a válaszadók 26 százaléka értett egyet. A magyarok 62 százaléka pedig úgy gondolja, hogy az euró bevezetése pozitív, míg 31 százalék szerint negatív hatással lenne az országra – írja a Telex az Eurobarométer kutatása alapján.

euró
A megkérdezettek közel háromnegyede van az euró mellett. Fotó: Getty Images

A felmérést hat euróövezeten kívüli tagállamban (Bulgáriában, Csehországban, Magyarországon, Lengyelországban, Romániában és Svédországban) végezték el, amelyek jogilag elkötelezték magukat az euró bevezetése mellett. 

Magyarországon magasnak számít az euró támogatottsága a többi országgal összehasonlítva: Romániában 71 százalék, Lengyelországban 55 , Svédországban 54, Bulgáriában 49, Csehországban 44 % áll az euró mellett a megkérdezettek közül. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A gomolyfelhők estére a legtöbb helyen feloszlanak, nagy területen kiderül az ég. A dunántúli tájak fölé ugyanakkor egy felhősáv nyúlik be. Az ország döntő részén nem lesz csapadék, legfeljebb keleten fordulhat elő kevés helyen kisebb zápor. Az északnyugati szelet estig még élénk, egy-egy helyen erős lökések kísérhetik, majd mérséklődik a légmozgás. Késő estére 6 és 15 fok közé hűl le a levegő. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!