A dolgozók negyede munkahelyet váltana

A növekvő megélhetési költségek miatt világszerte minden negyedik munkavállaló új állást keres - derült ki egy friss kutatások. A magyarok többsége a számláit még éppen be tudja fizetni, megtakarítani viszont szinte semmit sem tud.

A megélhetési költségek növekedése miatt világszerte minden negyedik munkavállaló, a megkérdezettek 26 százaléka mondta, hogy a következő 12 hónapban valószínűleg munkahelyet fog váltani, Magyarországon ez az arány 18 százalék - közölte a PwC a globális munkaerőpiaci kutatása alapján.

Munkájukkal és fizetésükkel is elégedetlenek a magyarok

Az idén áprilisban készített felmérésbe 46 ország és földrajzi terület csaknem 54 000 munkavállalóját, köztük 500 magyarországi válaszadót vontak be.    A közlemény szerint a legnagyobb valószínűséggel munkahelyet váltó munkavállalók közé tartoznak azok, akik túlhajszoltnak érzik magukat, akiknek nehézséget okoz a havi számlák kifizetése, illetve a Z generáció tagjai.

Magyarországon a munkahelyi elégedettségi mutató jóval alacsonyabb (33 százalék), mint globális szinten (71 százalék). A fizetéssel való elégedettség pedig 19 százalékponttal marad el a világszinten mért 64 százalékos értéktől.

munkavállalás
Világszerte minden negyedik munkavállaló új állást keres. Fotó: Getty Images

A kutatás szerint világszerte a munkavállalók egyre inkább pénzszűkében érzik magukat, mivel a gazdaság lassulása és az inflációs kihívások továbbra is hatással vannak a pénztárcájukra. A globális munkaerőt tekintve a tavalyi 47 százalékról idén 38 százalékra esett azok aránya, akiknek a hónap végén marad pénzük. A magyar válaszadók többségének anyagi helyzetére jellemző, hogy a számláit rendezni tudja, de alig vagy egyáltalán nem marad pénze megtakarításra, nyaralásra és egyéb kiadásokra: a válaszadók 59 százaléka nyilatkozott így, a globálisan mért 42 százalékkal szemben.

Rámutattak, hogy a gazdasági nehézségek a bérigényeket is növelik: 35-ről 42 százalékra ugrott a béremelés kérését tervező munkavállalók aránya éves szinten. Magyarországon a válaszadók 52 százaléka jelezte ugyanezt.    A felmérésből az is kiderült, hogy az anyagi gondokkal küzdő munkavállalók kevésbé képesek megfelelni a jövő kihívásainak, beleértve az új készségek elsajátítását és a mesterséges intelligencia terjedéséhez való alkalmazkodást.

A közlemény idézte Reguly Mártát, a PwC Magyarország HR tanácsadási csapatának vezetőjét, aki elmondta: a technológiai újítások és az automatizációs nyomás arra sarkallja a munkáltatókat, hogy az adminisztratív jellegű munkakörökben dolgozókat a magasabb hozzáadott értékű pozíciókba képezzék át. Ez nemcsak versenyképességi érdek, hanem szociális felelősségvállalás is: az adminisztratív munkaköröket betöltők lehetőségei egyre szűkülnek, így hosszú távon nagyobb eséllyel veszíthetik el a munkájukat.

Közölték, a munkavállalók 52 százaléka világszerte arra számít, hogy a következő öt évben a mesterséges intelligencia pozitív hatással lesz a karrierjére, és csaknem 31 százalékuk szerint növelni fogja a munkahelyi produktivitásukat, hatékonyságukat. Reguly Márta szerint a nem informatikai hátterű dolgozók digitális továbbképzése lesz a következő évek nagy feladata.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, a gomolyfelhők szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okoznak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!