Rossz hír, visszatér a felhős idő

Ma és holnap még sokfelé élvezhetjük a kora tavaszias napsütést, a hét folytatásában viszont a felhők vehetik át a főszerepet.

Északnyugatról délkelet felé melegfronti felhőzet vonul át ma az ország felett. Az eleinte közepesen vagy erősen felhős időt lassanként naposabb időszakok váltják, délutánra nyugat felé haladva már csak fátyolfelhők lehetnek az égen. A déli órákra mindenütt megszűnik a csapadék is – írja előrejelzésében a Kiderül, a Startlap meteorológiai oldala. Időnként megerősödhet, a hegyekben viharossá is fokozódhat a nyugati, délnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 10 és 16 fok között alakul, de északkeleten és a Tiszántúlon néhol ennél hűvösebbet is mérhetünk.

Virágzik a hóvirág (Galanthus) az Alcsúti Arborétumban, Alcsútdobozon 2023. február 18-án
Virágzik a hóvirág az Alcsúti Arborétumban február 18-án. Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Holnap a délnyugati területeken derült lesz az ég, északkelet felé haladva pedig felhőátvonulások zavarhatják a napsütést. Számottevő csapadék nem valószínű, ismét sokfelé megerősödik viszont az ezúttal nyugati, északnyugati szél. A nappali csúcshőmérséklet 11 és 17 fok között valószínű.

Szerda hajnalra pára- és ködföltök képződhetnek. Napközben északkeleten erősen felhős, délnyugaton eleinte derült idő várható, majd nyugat felől megnövekszik a fátyolfelhőzet. Az ország északkeleti harmadában kisebb eső, egy-egy zápor is előfordulhat. A légmozgás többnyire gyenge vagy mérsékelt marad. A mínusz 1 és plusz 5 fok között minimumok után délutánra 8 és 15 fok közé melegszik fel a levegő.

A hét folytatásában beborul az ég

Ami a hét második felét illeti, az Országos Meteorológiai Szolgálat középtávú előrejelzése szerint csütörtökön erősen felhős idő valószínű, de az ország délkeleti felén szakadozottabb is lehet a felhőzet. Elszórtan – elsősorban a Dunántúlon – eleredhet az eső, zápor. A keleti szelet több helyen élénk lökések kísérik. A minimum-hőmérséklet általában mínusz 2 és plusz 5 fok között alakul, a csúcsérték 7 és 14 fok között valószínű.

Pénteken erősen felhős időre kell számítani, szórványosan előfordulhat eső, zápor. Többfelé megélénkül a déli, délnyugati szél. A hajnali 0, plusz 7 fokról 7 és 16 fok közé emelkedhet a hőmérséklet, északkeleten lesz a hűvösebb idő.

Szombaton erősen felhős idő valószínű. Szórványosan előfordulhat eső, zápor. A délnyugati szelet sokfelé élénk, helyenként erős lökések kísérhetik. A minimum-hőmérséklet 1 és 6, a maximum 9 és 16 fok között valószínű, délnyugaton mérhetik a magasabb értékeket.

Vasárnap közepesen vagy erősen felhős lesz az ég. Elszórtan előfordulhat eső, zápor. A délnyugati, déli, majd az északnyugatira forduló szelet élénk, helyenként erős lökések kísérhetik. Hajnalban mínusz 1, plusz 6, kora délután 6, 16 fok valószínű, az északi, északnyugati részeken lesz a hidegebb, míg délkeleten enyhébb az idő.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!