Csapadék és újabb lehűlés érkezik

Többnyire változóan felhős és napos időjárásra van kilátás az elkövetkező napok során. Emellett azonban érdemes lehet esernyőt is magunknál tartani.

Felhőátvonulások mellett az ország nagy részén több órára kisüt ma a nap. A szélvédett délnyugati és északkeleti területek felett tartósabban felhős lehet az ég. Elszórtan előfordulhat – akár dörgéssel, villámlással kísért – zápor, a magasabb fekvő helyeken és északkeleten hózápor – írja előrejelzésében a Kiderül, a Startlap meteorológiai oldala. A nyugati, északnyugati szél nagy területen erős lehet, helyenként viharos lökések is kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 10 fok között alakul.

hideg idő, sapka, sál, fiatal nő
Hétvégére lehűlés érkezik, nappal is fagypont alatt maradhat a hőmérséklet. Fotó: Getty Images

Holnap nyugat felől egyre inkább megvastagszik a felhőzet, a keleti országrészben viszont eleinte még néhány órára kisüthet a nap. Vegyes halmazállapotú csapadékzóna halad át kelet felé az országon, így sokfelé várható csapadék. A havas esőt, havazást nyugat felől egyre nagyobb területen eső válthatja fel. A szél délnyugatiról nyugatira, északnyugatira fordul, ezzel egyidejűleg pedig egyre nagyobb területen meg is erősödik. A nappali csúcshőmérséklet 1 és 6 fok között valószínű.

Hétvégén visszatér a napsütés

Ami a hétvégét illeti, szombaton felszakadozik, csökken a felhőzet. Felhőátvonulások mellett többórás napsütésben lehet részünk. Kevesebb lesz a csapadék is, elszórtan fordulhat elő záporeső, hózápor. Az északias szelet erős, nagy területen viharos lökések kísérhetik. a mínusz 2 és plusz 4 fok közötti minimumok után délutánra 1 és 8 fok közé melegszik fel a hőmérséklet. Északkeleten lesz hidegebb.

Vasárnap a nyugati országrészben felhősebb lehet az ég, és arrafelé a hózáporok, havazás esélye is nagyobb. Kelet felé haladva naposabb, szárazabb időjárásra számíthatunk. Megélénkül, néhol meg is erősödik az északias szél. Kora délután mínusz 1 és plusz 4 fok közötti hőmérsékleti értékeket olvashatunk le a kültéri hőmérőkről.

Hétfőn a meteorológusok szerint nagyobb eséllyel erősen felhős vagy borult égre számíthatunk. Főként a nyugati megyékben havazás, hózápor sem kizárt. Az északnyugati, északi szelet helyenként erős lökések kísérhetik. Hajnalban mínusz 2 és 9 fok közötti minimumok lesznek jellemzőek, de napközben is csupán mínusz 3 és plusz 3 fok közé melegszik fel a levegő. Mi több, északkeleten ennél pár fokkal hidegebb is lehet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +4 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult, párás idő valószínű, az ország északkeleti harmadán viszont előfordulhatnak szakadozások a felhőzetben, rövidebb időre a nap is előbukkanhat. A Dunántúlon és a Dél-Alföldön többfelé várható csapadék. Eleinte zömmel esőre lehet számítani, a hegyekben viszont már ekkor havazhat. Napközben, kiemelten a déli óráktól viszont nyugat felől az esőt síkvidéken is egyre többfelé havas eső, havazás válthatja fel, ugyanakkor estig síkvidéken legfeljebb nyugaton alakulhat ki vékony hólepel. A Soproni-hegységben, a Kőszegi-hegységben, illetve a Bakony, Mecsek magasabb részein viszont vastagabb hótakaró is összejöhet. Az északkeleti szél nagy területen élénk lesz, északkeleten gyakran erős lökések kísérik.A csúcshőmérséklet 2 és 8 fok között alakul, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig melegebb az idő. A csapadékos dunántúli tájakon a reggeli, délelőtti órákban áll be a maximum. Ma este érkezik egy mediterrán ciklon ami a karácsonyi időjárást is meghatározza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!