Az egész napodat elronthatja a mai időjárás

Vasárnap egy erőteljes melegfront átvonulása várható, amelynek hatásai egész nap érezhetők lehetnek.

Vasárnap délnyugat felől a kezdetben még kevésbé felhős tájakon is beborul az ég. Reggel ugyan már északkeleten is megszűnik az eső és az ónos eső, rövid szünet után délnyugat felől ismét egyre többfelé várható csapadék, többnyire eső.

fejfájással küzdő fiatal nő az ágyon ülve
Vasárnap egy erőteljes melegfront átvonulása várható, amelynek hatásai egész nap érezhetők lehetnek. Fotó: Getty Images

A délkeleti, keleti szél helyenként megerősödhet, főként a Dél-Alföldön. A legenyhébb délutáni órákban általában 1 és 9 Celsius-fok közötti értékeket mérhetünk, a minimum-hőmérséklet pedig -5 és +2 fok között alakulhat – olvasható a Kiderül előrejelzésében.

-30,5 fokot is mértek már ezen a napon

A január 25-én valaha mért legalacsonyabb hőmérsékletet, -30,5 Celsius-fokot 1942-ben jegyezték fel Putnok településen. A csúcshőmérséklet napi rekordját pedig egy 1993-ban mért eredmény tartja, amikor 15 fokot mutattak a hőmérők Esztergomban és Letenye településen.

Melegfronti hatás kínozhatja az érzékenyeket

Az orvosmeteorológiai előrejelzés szerint vasárnap egy erőteljes melegfront átvonulása várható, amelynek hatásai egész nap érezhetők lehetnek. Az időjárás-érzékenyek körében gyakori panasz lehet a fejfájás, a migrén, a fáradékonyság, a levertség, a csökkent koncentráció, az aluszékonyság, az ingerlékenység és a nyugtalanság is. A vérnyomásproblémákkal, keringési panaszokkal, valamint ízületi és reumatikus fájdalmakkal élők is panaszaik felerősödését tapasztalhatják.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +4 °C

Döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti, keleti tájakon vékonyabb, szakadozottabb lesz a felhőtakaró, a nap is kisüthet. Elszórtan várható akár ismétlődő jelleggel csepergés, kisebb eső, csupán kis mennyiség eshet. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten erős lökések.A hőmérséklet kora délután 6 és 14, késő este 4, 9 fok között valószínű. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!