Orvosmeteorológia: hidegfronttal búcsúzik a hét

A keleti megyékre zivatar veszélye miatt adtak ki figyelmeztetést. Más területeken viszont UV-sugárzástól kell tartani.

A Kiderül előrejelzése szerint vasárnap délelőtt átmenetileg csökken a felhőzet, ezt követően az északkeleti megyékben erőteljessé válhat a gomolyfelhő-képződés, míg nyugaton, délnyugaton többnyire kevés fátyol- és gomolyfelhő zavarhatja a napsütést. Eleinte az északi, majd a déli óráktól már az északkeleti megyékben fordulhat elő zápor, zivatar, de a nyugati határszélre is besodródhat egy-egy csapadéktömb. A szél egyre nagyobb területen nyugatira, északnyugatira fordul, és megélénkül. Zivatar környezetében erős lökések lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 30 fok között alakul. Késő estére 17 és 23 fok közé csökken a hőmérséklet.

időjárás
A keleti megyékben ne induljunk el esernyő nélkül. Fotó: Getty Images

Egy gyenge hidegfront érkezik, mely jelentősebb változást nem hoz. De a frontérzékenyek idegrendszere jelezheti a légtömeg cserét: több görcshajlam, fejfájás, vérnyomás-emelkedés és aluszékonyság előfordulhat. A légnyomás emelkedik.

Zivatarveszély

A HungaroMet azt írja, hogy zivatar veszélye miatt elsőfokú, citromsárga figyelmeztetést adtak ki

  • Hajdú-Bihar, 
  • Heves, 
  • Nógrád, 
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg, 
  • Jász-Nagykun-Szolnok, 
  • Vas 
  • és Zala megyére.

Ma napközben elsősorban az északkeleti, keleti megyékben alakulhatnak ki zivatarok, amelyeket intenzív (~10-25 mm) csapadék, viharos (~60-70 km/h) széllökés és apróbb szemű jég (~ 1 cm átmérő) is kísérheti. Délután - alacsonyabb valószínűséggel - a nyugati, délnyugati területeken is előfordulhat egy-egy zápor, zivatar.

Extrém UV-sugárzás

A HungaroMet szombaton az MTI-vel azt közölte, hogy nagyon erős, a figyelmeztetési kritériumot meghaladó UV-B sugárzás várható vasárnap több régióban is: a Dél-Dunántúl, valamint a Dél- és az Észak-Alföld területeinek jelentős részén az UV-index meghaladja majd a 7-es értéket. A HungaroMet azt kéri, hogy mindenki fokozottan védekezzen a napsugárzás okozta leégés ellen.

Azt javasolják, hogy ha lehetséges, akkor napközben, 11 és 15 óra között kerüljük a napozást, viseljünk vállat takaró pólót, szalmakalapot, és használjunk fényvédő krémeket. Normál bőrtípusnál már 15-20 percnyi napon tartózkodás esetén is bőrpír keletkezhet - figyelmeztettek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

A dietetikus szerint ezt kell inni reggel a jó vércukorértékekért
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
plank
Életkorod alapján eddig kellene tudnod tartani a planket – Így teszteld az edzettségi szinted
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +5 °C

Szakadozik, csökken a felhőzet, de a Dunától keletre még délután is lehetnek erősen felhős körzetek. Számottevő csapadék már nem valószínű. Az északias szelet a nyugati határvidéken és északkeleten olykor élénk lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között alakul, míg késő estére 4 és 13 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap sem érvényesül fronthatás, továbbra is kedvező az orvosmeteorológia helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről, melyik gomba ehető? – Teszteld a gombásztudományod! Az ősz beköszöntével itt a gombaszezon is. Most tesztelheted, mennyire megbízhatóak az ismereteid, ha gombaszedésről van szó.
kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?