Orvosmeteorológia: nem ússzuk meg a hétvégét kellemetlen panaszok nélkül

Az orvosmeteorológiai előrejelzés szerint a hétvégén változékony időjárásra és hidegfronti hatásra készülhetünk, amely sokaknál fejfájást okozhat.

A március 28-án valaha mért legalacsonyabb hőmérsékletet, -11,4 Celsius-fokot 1918-ban jegyezték fel Nyíregyháza területén. A csúcshőmérséklet napi rekordját pedig egy 1949-ben mért eredmény tartja, amikor 25 fokot mutattak a hőmérők Budapest-Budatétény környékén, illetve 1903-ban is szintén 25 fokot mértek Miskolcon. Mutatjuk, most milyen értékekre lehet számítani.

az orvosmeteorológiai helyzet miatt fejfájással küzdő idős nő a fejét fogja sétálás közben
Az orvosmeteorológiai előrejelzés szerint a hétvégén változékony időjárásra és hidegfronti hatásra készülhetünk, amely sokaknál fejfájást okozhat. Fotó: Getty Images

Mai időjárás

A szombat erősen felhős vagy borult időt tartogat, ám északkelet felől némiképpen csökken a felhőzet, és több órára is kisüthet a nap. Elszórtan eső, zápor is várható, illetve egy-egy helyen a zivatar sem kizárt – erre a déli országrészben van a legnagyobb esély.

Sokfelé erős, a Nyugat-Dunántúlon pedig akár viharos is lehet az északi, északkeleti szél. A legenyhébb délutáni órákban általában 12 és 18 Celsius-fok közötti értékeket mérhetünk, bár a Nyugat-Dunántúlon néhol 10 fok alatti, míg az Alföld északkeleti részén 19-21 fok körüli csúcsértékek is előfordulhatnak. Késő estére pedig általában 3 és 9 fok közé hűl le a levegő – olvasható a Kiderül előrejelzésében.

Mai fronthatás

Az orvosmeteorológiai előrejelzés szerint jelenleg hidegfronti hatás érvényesül az országban. Így tehát a szombati időjárás nemcsak szeles és hűvös lesz, hanem sokak szervezetére komoly terhelést is róhat. Jellemző lehet például a fejfájás, a migrén, a feszültség, az ingerlékenység, a nyugtalanság, a vérnyomás-emelkedés, valamint az erős szívdobogásérzés.

Az orvosmeteorológiai helyzet miatt alvászavar, koncentrációcsökkenés és figyelemzavar is kialakulhat, ami jelentősen növeli a balesetveszélyt az utakon. Óvatosan vezessünk! Panaszaik felerősödésére számíthatnak továbbá az ízületi és mozgásszervi fájdalmakkal, reumás panaszokkal, illetve asztmával élők.

A vérnyomás nem megugrik, hanem alkalmazkodik – így hat rá az időjárás
Tényleg befolyásolhatja a hideg vagy az időjárás szezonális változása a vérnyomást? Mutatjuk, mit mond erről a tudomány!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!