Orvosmeteo: vége a nyárias időnek, hatalmasat zuhan a hőmérséklet

A hét elején megakad a melegedés, több mint 15 fokot zuhan vissza átlagosan a hőmérséklet.

Hétfőn napközben még 30 fok körüli hőmérsékletet is mérhetnek az ország bizonyos pontjain, kedden viszont már a 14 fokot sem éri majd el a hőmérő higanyszála. A Kiderül előrejelzése szerint fronthatás ma még nem okoz kellemetlenséget.

Hétfő délutántól északnyugat felől egyre nagyobb területen kezd megnövekedni a felhőzet, emellett egyre többfelé számíthatunk esőre, záporra, sőt néhol zivatarra is. Az ország délkeleti felén, kétharmadán erős lesz a délnyugati szél, északon, északnyugaton ezzel szemben az északnyugatira forduló szelet csak záporok, zivatarok környezetében kísérhetik erős széllökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 31 fok között alakul, az északi, északnyugati határ mentén lesz hűvösebb, míg a Dél-Alföldön a legmelegebb az idő. Késő estére 12 és 21 fok közé hűl le a levegő.

Fronthatásra napközben nem kell számítani az előrejelzések szerint. Az allergiások tünetei ugyanakkor még ma sem csitulnak, elsősorban a tölgy, a platán és az eperfafélék pollenkoncentrációja lehet magas. A csapadékos területeken a levegő pollenkoncentrációja is csökkenhet, ami a panaszok enyhülését eredményezheti. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

A dietetikus szerint ezt kell inni reggel a jó vércukorértékekért
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
plank
Életkorod alapján eddig kellene tudnod tartani a planket – Így teszteld az edzettségi szinted
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +6 °C

Szakadozik, csökken a felhőzet, de a Dunától keletre még délután is lehetnek erősen felhős körzetek. Számottevő csapadék már nem valószínű. Az északias szelet a nyugati határvidéken és északkeleten olykor élénk lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között alakul, míg késő estére 4 és 13 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap sem érvényesül fronthatás, továbbra is kedvező az orvosmeteorológia helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről, melyik gomba ehető? – Teszteld a gombásztudományod! Az ősz beköszöntével itt a gombaszezon is. Most tesztelheted, mennyire megbízhatóak az ismereteid, ha gombaszedésről van szó.
kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?