Orvosmeteo: van egy jó hírünk a frontérzékenyeknek

Szerdán ugyan az ország nagy részén több órás napsütésre számíthatunk, de helyenként zápor, zivatar is lehet, és megélénkül a légmozgás. A frontérzékenyek számára azonban jó hírünk van.

Szerdán napközben a legtöbb helyen több órára kisüt a nap. A Dunántúl északnyugati részein, valamint az ország középső sávjában azonban több felhő is lehet. Helyenként – főként az utóbb említett vidéken – zápor, zivatar is kialakulhat, emellett ismét több helyen megélénkül az északias szél – olvasható a Kiderül előrejelzésében.

mosolygó nő a szabadban
Végre megpihenhet a frontérzékenyek szervezete. Fotó: Getty Images

19 fok is lehet délután

A legenyhébb délutáni órákban többnyire 13 és 19 Celsius-fok közötti értékeket mérhetünk majd, de a Dunántúl felhősebb, északnyugati részein ennél hűvösebb is lehet. Késő estére 5 és 11 fok közé hűl a levegő.

Mint írják, Budapestre, valamint Komárom-Esztergom, Fejér, Tolna, Baranya, Pest, Bács-Kiskun, Nógrád, Heves, Csongrád-Csanád és Békés megyére vonatkozóan elsőfokú figyelmeztetés van érvényben zivatarok veszélye miatt. Az erősebb gócokat intenzív csapadékhullás, szélerősödés és kis méretű – 1 centiméternél kisebb átmérőjű – jégeső kísérheti. Estére viszont mindenütt lecsengenek a zivatarok.

Jó hír a frontérzékenyeknek

Az orvosmeteorológiai előrejlezésük szerint fronthatással ezen a napon nem kell számolni, így végre megpihenhet a frontérzékenyek szervezete. A légnyomás nem változik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
Súlyosan károsíthatja a bélflórát, mégis sokan eszik naponta
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +14 °C

A nap első felében lehetnek átmenetileg felhősebb tájak is, ezt követően döntően napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, majd az esti órákban északnyugat felől ismét megnövekszik a felhőzet. Elsősorban a Dunántúl északi kétharmadán fordulhat elő kisebb eső, zápor, a nyugati határszélen akár zivatar is. A változó irányú szelet élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 27, 32 fok között valószínű. Szerdán nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.