Orvosmeteo: őszbe fordul az idő a hét második felében

Borús, csapadékos időre és lehűlésre számíthatunk a következő napokban.

Kedden a Dunántúlon gomolyfelhők zavarják időszakosan a napsütést, és már a keleti országrészben is szakadozik a felhőzet, de arrafelé maradnak tartósan borult tájak is - írja a Kiderül. A csapadékrendszer fokozatosan gyengül, a tartós eső legtovább északkeleten tart ki. Emögött elsősorban a Dunától keletre helyenként záporok is kialakulhatnak. Az északnyugati, északi szél a keleti harmad kivételével többfelé lesz erős, helyenként viharos. Késő délutántól kezd veszíteni erejéből a szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 21 és 26 fok között valószínű, ennél hűvösebb idő a tartósan felhős, csapadékos keleti, északkeleti tájakon lehet. Késő estére 13 és 19 fok közé hűl le a levegő.

Fronthatások napközben nem várhatóak, az ország négy keleti megyéjében elsőfokú figyelmeztetés van érvényben nagyobb mennyiségű eső miatt. A hét első napjaiban érkező hidegfront zárja le a parlagfűszezon elhúzódó tetőzését. A front érkezése előtt záporok, zivatarok alakulnak ki, az ezeket kísérő szél felkavarja a pollenszemeket, ami a tünetek rohamszerű fokozódásához vezethet. Felhívjuk az allergiások figyelmét, hogy zivatar közeledtekor csukják be az ablakokat!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

A dietetikus szerint ezt kell inni reggel a jó vércukorértékekért
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
plank
Életkorod alapján eddig kellene tudnod tartani a planket – Így teszteld az edzettségi szinted
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +5 °C

Szakadozik, csökken a felhőzet, de a keleti harmadban még délután is számíthatunk erősen felhős tájakra. Reggel, délelőtt keleten néhol előfordulhat szemerkélő eső. Az északias szelet a nyugati határvidéken és északkeleten olykor élénk lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 20 fok között alakul, míg késő estére 4 és 13 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap sem érvényesül fronthatás, továbbra is kedvező az orvosmeteorológia helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről, melyik gomba ehető? – Teszteld a gombásztudományod! Az ősz beköszöntével itt a gombaszezon is. Most tesztelheted, mennyire megbízhatóak az ismereteid, ha gombaszedésről van szó.
kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?