Orvosmeteo: nem csak a hidegfront okozhat ma problémát

Országszerte záporok, zivatarok csapnak le szerdán, a frontérzékenyek mellett az allergiások is sok kellemetlenségre számíthatnak.

Szerdán is többnyire felhős időre számíthatunk, a Kiderül előrejelzése szerint záporok, zivatarok csaphatnak le. A térségben hidegfront érezteti hatását, emellett az allergiások is sok kellemetlenségre számíthatnak. 

Szerdán az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett csak pár óra napsütés valószínű. A Dunántúlon délelőtt elszórtan lehet zápor, az Alföldön és az Északi-középhegységben több helyen, nagyobb számban délután és este alakulhat ki zápor, zivatar. A Dunántúlon az északi, másutt a nyugati, délnyugati szelet kísérik élénk lökések. Emellett az északnyugati tájakon erős, zivatarokban viharos széllökések is lehetnek. A hőmérséklet délután 20, 28, késő este 15, 20 fok között valószínű.

parlagfű
Tart a parlagfű pollenszezon csúcsidőszaka. Fotó: Getty Images

A meteorológusok szerint napközben továbbra is hidegront érezteti hatását, majd lassú melegedés kezdődik, ami egészen vasárnapig kitart. A frontérzékenyek rosszul alhatnak, napközben pedig indokolatlan fáradtság lehet rajtuk úrrá. Sokaknál vérnyomás-ingadozás, fejfájás is kialakulhat.

Tart a parlagfű pollenszezon csúcsidőszaka is, ami sok kellemetlenséget tartogathat az allergiásoknak. A parlagfű pollenkoncentrációja jellemzően a magas-nagyon magas tartományban alakulhat. A zivatarok és a lehűlés hatására a napokban várhatóan csökken a parlagfű virágporának mennyisége, enyhülhetnek az allergiás tünetek. A hidegfont után azonban ismét megemelkedhet a parlagfű pollenkoncentrációja, folytatódhat a csúcsidőszak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

A dietetikus szerint ezt kell inni reggel a jó vércukorértékekért
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
plank
Életkorod alapján eddig kellene tudnod tartani a planket – Így teszteld az edzettségi szinted
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +4 °C

A napsütést az észak felől megnövekvő fátyolfelhőzet szűrheti, amely az északi tájakon átmenetileg meg is vastagodhat. Csapadék nem várható. Az északias szelet a nyugati határvidéken élénk, északkeleten néhol erős lökések kísérhetik. A csúcshőmérséklet 13 és 18 fok között alakul. Várhatóan a hét közepéig anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről, melyik gomba ehető? – Teszteld a gombásztudományod! Az ősz beköszöntével itt a gombaszezon is. Most tesztelheted, mennyire megbízhatóak az ismereteid, ha gombaszedésről van szó.
kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?