Orvosmeteo: melegfront és lehűlés is okoz gondot a napokban

A frontérzékenyek tünetei is felerősödhetnek napközben.

Többnyire napos idő valószínű gomolyfelhőkkel, lassanként a keleti harmadban is szakadozik, gomolyosodik a felhőzet, de északkeleten továbbra is maradnak tartósan borult tájak, ott délutánra szűnik meg teljesen a csapadék - írja a Kiderül. Emellett az Északi-középhegységben lehet néhány futó zápor. Az északnyugati szél főleg az Észak-Dunántúlon élénkül meg. A legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 27 fok között alakul, de a tartósan felhős tájakon ennél néhány fokkal hűvösebb marad az idő. Késő estére 14 és 20 fok közé hűl le a levegő.

fejfájás
Melegfront okozhat napközben kellemetlenségeket. Fotó: Getty Images

Napközben melegfronti hatás dominál, amely főként a keleti országrészben érezteti majd hatását. Sokaknál jelentkezhet többek között fejfájás, migrén, alvászavar, illetve napközben is feszültebbek lehetünk a megszokottnál. Az allergiások tüneteit az esőzés némileg enyhítette, a panaszok azonban nem szűntek meg teljesen. Az elmúlt időszakban az elhúzódó csúcsidőszak során nagy mennyiségű pollen halmozódott fel az otthonokban. A gyors időjárásváltozás következményeként most kültéren jellemzően alacsonyabb a pollenkoncentráció, mint a belterekben. Az allergiával küzdők alapos szellőztetéssel, takarítással, a függönyök, ágyneműk, lakástextilek mosásával távolíthatják el otthonaikból a polleneket.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

A dietetikus szerint ezt kell inni reggel a jó vércukorértékekért
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
plank
Életkorod alapján eddig kellene tudnod tartani a planket – Így teszteld az edzettségi szinted
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +5 °C

Szakadozik, csökken a felhőzet, de a keleti harmadban még délután is számíthatunk erősen felhős tájakra. Reggel, délelőtt keleten néhol előfordulhat szemerkélő eső. Az északias szelet a nyugati határvidéken és északkeleten olykor élénk lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 20 fok között alakul, míg késő estére 4 és 13 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap sem érvényesül fronthatás, továbbra is kedvező az orvosmeteorológia helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről, melyik gomba ehető? – Teszteld a gombásztudományod! Az ősz beköszöntével itt a gombaszezon is. Most tesztelheted, mennyire megbízhatóak az ismereteid, ha gombaszedésről van szó.
kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?