Orvosmeteo: megtisztult a levegő vasárnapra

Az esős napok kimosták a virágport a levegőből, így az allergiások fellélegezhetnek.

Napsütéses lesz a vasárnap, záporok csak néhány helyen csapnak le. A Kiderül előrejelzése szerint napközben csaknem 30 fokig emelkedhet a hőmérő higanyszála. 

Az északi tájakon lesz több a gomoly- és fátyolfelhő, de még ott is sok napsütésre számíthatunk, majd délután délnyugat felől egyre több és vastagodó fátyolfelhő sodródik fölénk. Az északi területeken néhol előfordulhat zápor, késő délutántól pedig északnyugaton zivatar is. A délnyugati, nyugati szelet élénk, északkeleten erős lökések kísérhetik, a Nyugat-Dunántúlon viszont mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 29 fok között alakul. Késő estére 17 és 22 fok közé hűl le a levegő.

napsütés
Napsütéses lesz a vasárnap, záporok csak néhány helyen csapnak le. Fotó: Getty Images

Fronthatásokra napközben nem kell számítani. A csapadékos időnek köszönhetően a levegő pollenkoncentrációja lecsökkent, ami jó hír az allergiásoknak, tüneteik ugyanis enyhülnek. A fák közül a bálványfa és a hárs pollenkoncentrációja országosan alacsony, esetenként elérheti a közepes szintet, továbbá alacsony koncentrációban jelen van még a levegőben a fenyőfélék, a bodza, a ciprus- és tiszafafélék és a szelídgesztenye pollenje.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

A dietetikus szerint ezt kell inni reggel a jó vércukorértékekért
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
plank
Életkorod alapján eddig kellene tudnod tartani a planket – Így teszteld az edzettségi szinted
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +5 °C

Szakadozik, csökken a felhőzet, de a Dunától keletre még délután is lehetnek erősen felhős körzetek. Számottevő csapadék már nem valószínű. Az északias szelet a nyugati határvidéken és északkeleten olykor élénk lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között alakul, míg késő estére 4 és 13 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap sem érvényesül fronthatás, továbbra is kedvező az orvosmeteorológia helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről, melyik gomba ehető? – Teszteld a gombásztudományod! Az ősz beköszöntével itt a gombaszezon is. Most tesztelheted, mennyire megbízhatóak az ismereteid, ha gombaszedésről van szó.
kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?