Orvosmeteo: ma még tikkasztó lesz a hőség, de jön a lehűlés

A hét utolsó napján még 37 fok fölé is emelkedhet a hőmérő higanyszála, de az enyhülés már a láthatáron van.

Vasárnap még napos idő ígérkezik fátyol-, illetve főleg a Dunántúlon gomolyfelhőkkel - írja a Kiderül. Csapadék nem várható, legfeljebb késő délután, este az északnyugati határra, Alpokaljára sodródhat be egy-egy zápor, esetleg zivatar. Az északira, északnyugatira forduló szél a Dunántúlon egyre több helyen megélénkül, helyenként meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 32 és 37 fok között alakul, de a déli tájakon helyenként ennél egy-két fokkal nagyobb forróság is lehet. Késő estére 22 és 30 fok közé hűl le a levegő.

Fronthatások napközben nem okoznak kellemetlenséget. A forróság ugyanakkor különösen megviselheti az idősek, illetve a szív-és érrendszeri betegségekben szenvedők szervezetét, nekik tanácsos pihenéssel tölteni a napot. A magas UV sugárzás miatt mindenkinek javasolt a fényvédő krém használata. Az elkövetkező napokban a parlagfű pollenterhelés fokozatosan tovább emelkedik – jellemzően a magas – nagyon magas tartományban alakul, a Tiszántúlon az extrém magas szintet is elérheti.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

A dietetikus szerint ezt kell inni reggel a jó vércukorértékekért
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
plank
Életkorod alapján eddig kellene tudnod tartani a planket – Így teszteld az edzettségi szinted
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +5 °C

Szakadozik, csökken a felhőzet, de a keleti harmadban még délután is számíthatunk erősen felhős tájakra. Reggel, délelőtt keleten néhol előfordulhat szemerkélő eső. Az északias szelet a nyugati határvidéken és északkeleten olykor élénk lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 20 fok között alakul, míg késő estére 4 és 13 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap sem érvényesül fronthatás, továbbra is kedvező az orvosmeteorológia helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről, melyik gomba ehető? – Teszteld a gombásztudományod! Az ősz beköszöntével itt a gombaszezon is. Most tesztelheted, mennyire megbízhatóak az ismereteid, ha gombaszedésről van szó.
kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?