Orvosmeteo: kettős front után lehűlést hoz a kedd

Országszerte borús és csapadékos időnk lesz kedden, egy hidegfront is okozhat kellemetlenségeket.

Sok csapadékra és borús időre számíthatunk kedden is, a Kiderül előrejelzése szerint egy hidegfront is sokaknál okozhat kellemetlenségeket.

A nap első felében erősen felhős vagy borult lesz az ég, és délen többfelé, másutt elszórtan valószínű eső, zápor. Ahogy a felhősáv vonul kelet felé, fokozatosan szakadozik, a legtöbb helyen kisüt a nap, de északnyugaton helyenként tartósan felhős marad az ég. A napos tájakon erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés, amiből délután az ország keleti felén, nagyobb számban északkeleten alakulhatnak ki záporok, zivatarok. Az északnyugati szél helyenként megerősödik, zivatarok környezetében viharos lökések is előfordulhatnak. A hőmérséklet délután általában 22 és 28 fok között, a Nyugat-Dunántúlon 20 fok körül alakul. Késő estére 17, 22 fok közé hűl le a levegő.

Napközben egy hidegfront is felerősítheti a frontérzékenyek panaszait. Sokaknál jelentkezhet migrén, fejfájás, illetve az ízületi panaszok is felerősödhetnek. Alvászavarok, illetve vérnyomás-ingadozás szintén okozhat gondot a fronthatás miatt. Az allergiások tünetei ugyanakkor enyhülnek az esőzés hatására. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

A dietetikus szerint ezt kell inni reggel a jó vércukorértékekért
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
plank
Életkorod alapján eddig kellene tudnod tartani a planket – Így teszteld az edzettségi szinted
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +5 °C

Szakadozik, csökken a felhőzet, de a Dunától keletre még délután is lehetnek erősen felhős körzetek. Számottevő csapadék már nem valószínű. Az északias szelet a nyugati határvidéken és északkeleten olykor élénk lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között alakul, míg késő estére 4 és 13 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap sem érvényesül fronthatás, továbbra is kedvező az orvosmeteorológia helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről, melyik gomba ehető? – Teszteld a gombásztudományod! Az ősz beköszöntével itt a gombaszezon is. Most tesztelheted, mennyire megbízhatóak az ismereteid, ha gombaszedésről van szó.
kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?