Orvosmeteo: keletre húzódik a zivatarzóna

Az ország nagy részében napsütéses, kellemes idő várható, a csapadékzóna a keleti országrészbe húzódik.

Többnyire napsütéses, enyhe időnk lesz csütörtökön is, a Kiderül előrejelzée szerint három keleti megyében (Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyékben) zivatarok miatt adtak ki elsőfokú figyelmeztetést.

Alapvetően változóan felhős idő valószínű többórás napsütéssel, és napközben csak helyenként lehet kisebb zápor, északkeleten néhol az ég is megdörrenhet. Kora estétől északnyugat felől azonban az ország északi felén fokozatosan beborul az ég, és késő estétől az északi megyékben megnő a csapadékhajlam. A nyugati szél élénk, kevés helyen erős lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 23 fok között alakul. Késő estére 9 és 15 közé hűl le a levegő.

A frontérzékenyek számára jó hír, hogy időjárási frontokra napközben nem kell számítani. Az allergiások számára ugyanakkor a következő időszak a tünetek felerősödésével járhat majd. A pollenterhelés országosan magas, egyszerre közel 20 féle allergén virágpora található meg a levegőben, többségük országosan tüneteket okozó koncentrációban. A platán pollenkoncentrációja országosan magas, helyenként elérheti a nagyon magas szintet is, a nyíré, valamint a ciprus- és tiszafaféléké a közepes-magas tartományban alakulhat. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

A dietetikus szerint ezt kell inni reggel a jó vércukorértékekért
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
plank
Életkorod alapján eddig kellene tudnod tartani a planket – Így teszteld az edzettségi szinted
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +6 °C

Szakadozik, csökken a felhőzet, de a Dunától keletre még délután is lehetnek erősen felhős körzetek. Számottevő csapadék már nem valószínű. Az északias szelet a nyugati határvidéken és északkeleten olykor élénk lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között alakul, míg késő estére 4 és 13 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap sem érvényesül fronthatás, továbbra is kedvező az orvosmeteorológia helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről, melyik gomba ehető? – Teszteld a gombásztudományod! Az ősz beköszöntével itt a gombaszezon is. Most tesztelheted, mennyire megbízhatóak az ismereteid, ha gombaszedésről van szó.
kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?