Orvosmeteo: hidegfront szakítja meg a tavaszias melegedést

Napközben ismét hidegfronti hatás dominál majd, jelentősen azonban nem hűl le az idő.

Kedden főként az ország északi és keleti felében indul erősen felhősen vagy borultan a nap, és még elszórtan - de egyre kevesebb helyen - előfordulhat eső, záporeső - írja a Kiderül. Napközben e tájakon nagyrészt szakadozik, csökken a felhőzet, de néhol maradhatnak tartósan felhős körzetek.

Összességében a fátyol- és gomolyfelhők mellett legalább többórás napsütésre van kilátás. Az északnyugatira, északira forduló szél sokfelé megélénkül, az Észak-Dunántúlon helyenként meg is erősödik, majd délután mérséklődik a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 14 és 21 fok között alakul, de a legtovább felhős északkeleti körzetekben ennél hűvösebb lehet. Késő estére 3 és 13 fok közé hűl le a levegő.

fejfájás
Napközben ismét hidegfronti hatás dominál majd. Fotó: Getty Images

Napközben egy hidegfront hatása érződik, ami sokak számára okozhat kellemetlenséget. Felerősödhetnek többek között a görcsös panaszok, a migrén és fejfájás, de sokaknál alvászavarok is jelentkezhetnek. A csapadék és lehűlés hatására a parlagfű pollenkoncentrációja országos átlagban alacsony szintre csökkent.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

A dietetikus szerint ezt kell inni reggel a jó vércukorértékekért
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
plank
Életkorod alapján eddig kellene tudnod tartani a planket – Így teszteld az edzettségi szinted
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +5 °C

Szakadozik, csökken a felhőzet, de a keleti harmadban még délután is számíthatunk erősen felhős tájakra. Reggel, délelőtt keleten néhol előfordulhat szemerkélő eső. Az északias szelet a nyugati határvidéken és északkeleten olykor élénk lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 20 fok között alakul, míg késő estére 4 és 13 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap sem érvényesül fronthatás, továbbra is kedvező az orvosmeteorológia helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről, melyik gomba ehető? – Teszteld a gombásztudományod! Az ősz beköszöntével itt a gombaszezon is. Most tesztelheted, mennyire megbízhatóak az ismereteid, ha gombaszedésről van szó.
kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?