Orvosmeteo: helyenként felhős, de frontmentes időnk lesz

Kedden végre fellélegezhetnek a frontérzékenyek, ugyanis most néhány napig nem várható fronthatás. Jellemzően napos, helyenként felhős időre számíthatunk.

Az ország nagy részén napos időt tartogat a kedd, bár a Dunától keletre több gomolyfelhő is lehet az égen. Emellett északkeleten és a délnyugati, nyugati határ mentén is maradhatnak tartósabban felhős vidékek – az előbbi tájakon akár egy-egy zápor is lecsaphat.

fiatal nő a szabadban
Helyenként felhős, de frontmentes időnk lesz kedden. Fotó: Getty Images

Az északias szél leginkább csak az Észak-Dunántúlon és északkeleten, valamint keleten élénkül meg, egyébként gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. A legmelegebb délutáni órákban jellemzően 25 és 30 Celsius-fok közötti értékeket mérhetünk, ám a tartósabban felhős északkeleti tájakon ennél hűvösebb is lehet. Késő estére pedig 14 és 22 fok közé hűl a levegő – olvasható a Kiderül előrejelzésében.

A tájékoztatás szerint a mai napon a kritériumokat elérő veszélyes időjárási esemény nem várható. Így jelenleg nincs érvényben az országban sem riasztás, sem figyelmeztetés.

4,9 fokot is mértek már ezen a napon

Az augusztus 6-án valaha mért legalacsonyabb hőmérsékletet, 4,9 Celsius-fokot 1976-ban jegyezték fel, Szokolya településen. A csúcshőmérséklet napi rekordját pedig egy 1905-ben mért eredmény tartja, amikor 40,2 fokot mutattak a hőmérők Orosházán.

Fellélegezhetnek a frontérzékenyek

Az orvosmeteorológiai előrejelzés szerint most néhány napig nem várható fronthatás. Átmenetileg enyhülnek tehát az érzékenyek front okozta panaszai. A parlagfűre allergiások viszont továbbra is kellemetlen tüneteket tapasztalhatnak. A légnyomás ingadozik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +8 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően jobbára derült vagy gyengén felhős lesz az ég. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt lesz, de északkeleten még lehetnek élénk lökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 12 fok között valószínű. A hét folyamán ismét már-már nyáriasra fordul az időjárás, fronthatás nem várható ezekben a napokban.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?